Egészség

Téli elsősegély-kisokos, mert a jégen bármi megtörténhet

Én a világ legszerencsétlenebb embere vagyok, amit be lehet ütni, azt beütöm, amit el lehet vágni, elvágom, kibicsaklik, kifordul és bármi, ami emberrel történhet. Mivel szerintem ezzel nem vagyok egyedül, megkérdeztem egy igazi szakképzett elsősegélynyújtót, Rákos-Zichy Olivért, aki elmondja, mit tegyél, ha megdobnak egy hógolyóval, vagy ha elcsúsztál a jeges úton.

A tél egy nagyon veszélyes évszak. Bár szerintem a nyár is, de erre majd térjünk vissza néhány hónap múlva. Furcsa ez a tél, gyerekkoromban ilyenkor már nagyon hideg volt, és nagyon sok hó, emlékszem volt olyan nap, amikor délután annyi esett, hogy a piros hetes megállt felvenni az utasokat, mert nem lehetett tudni, mikor jön arra másik busz.

Mikor menj orvoshoz?

Biztosan veled is előfordult már olyan, hogy csúszva mentél a kaputól a megállóig, ami amúgy nagyon poén, ha nagyon hirtelen indulnak ismeretlen irányba a lábaid. Ami történhet: ficam, rándulás, törés. Ha azért mozog, belilul, de elviselhető, akkor nagyon nagy baj nem lehet, a pihentetés és borogatás valószínűleg segít. Amit mindenképpen tudnod kell, hogy a törésnek öt nagyon jellemző tünete van:

  • hatalmasra duzzad;
  • nem mozog;
  • iszonyúan fáj;
  • durván elszíneződik, és eldeformálódik.
  • Ha ezek közül kettőnél többet észlelsz, akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha egyáltalán nem mozog a testrész, vagy kiáll egy csont, akkor viszont muszáj, azonnal!

Előbbiekhez társulhat bármekkora horzsolás. Tudjuk, hogy az utca nem a legtisztább felület, éppen ezért minden esetben a legfontosabb, hogy akármilyen kicsi a seb, fertőtleníteni kell. Ne spóroljunk, a környezetét is, fő a biztonság! Ha ez megvan, kisebb-nagyobb sebtapasszal vagy mull-lappal fedjük le. Persze csak ha nem jött le a bőr a fél oldaladról, mert akkor nem árt közelebbről megvizsgálni egy sürgősségi osztály működését.

Téli elsősegély kisokos, mert a jégen bármi megtörténhet

Még pár szó a vágásokról, mert a korcsolya éles dolog. Amit érdemes tudni, hogy egy ilyen vágás lehet vénás, artériás és hajszáleres. Tudom. Én is azt kérdeztem, hogy mégis honnan kéne tudnom, melyik, de sokkal egyszerűbb a válasz, mint gondolnád.

  • Ha a sérülés vénás, akkor a vér folyamatosan folyik, ilyenkor alaposan kössük be a sebet, de azért annyira ne, hogy elliluljon.
  • Az artériás nem jellemző, de azért jó, ha tudod, hogy abból a vér a szívdobogás ritmusában lüktetve jön, erre nyomókötést kell tenni mindenképpen.
  • A hajszáleressel nem is érdemes foglalkozni, arra elég egy törlés és egy ragtapasz.

Télen bármi odafagyhat akármihez. Szerintem mindenki emlékszik még Jeff Daniels síliftre fagyott nyelvére. Nekem még ilyen élményem nem volt, de idézném Olivért: “téli kirándulásoknál sok minden megtörténhet”, szóval a kihűléssel és a fagyással is foglalkozzunk egy kicsit. Először is tisztáznunk kell, hogy nem csak a nagy mínuszok veszélyesek, akár nulla fok körüli vagy kicsivel afölötti hőmérséklet is okozhat galibákat.

Téli elsősegély kisokos, mert a jégen bármi megtörténhet

Gondoltad volna, hogy nagy szélben, vagy hidegben akár néhány perc is vezethet kihűléshez vagy fagyási sérülésekhez?

Általában azokat a testrészeket fenyegeti veszély, amelyek nincsenek annyira védve, például a lábujjak, kezek, arc vagy fül. Ha valaki nagyon áthűl, akkor a legfontosabb, hogy felmelegítsük, csak ne hirtelen.

  • Langyos vízzel kezdjük, és fokozatosan melegítsük, hogy ne okozzunk még nagyobb bajt.
  • Igen, nekem is az első gondolatom a dörzsölés volt, de ezzel kapcsolatban is nagyon egyértelmű utasítást kaptam: “és ne dörzsöljük”.
  • De hogy visszatérjünk az elejére, ugyanez érvényes, ha valamid odafagy. Lassan, langyos vízzel kell locsolgatni.

Még egy-két kisebb dologról nem árt, ha szót ejtünk, mert ha leesik az első hó, akkor biztos, hogy vagy arcon dobnak teljesen véletlenül egy gigantikus hógolyóval, vagy a fejedre esik egy kisebb lavina a háztetőről.

  • A legfontosabb, hogy ha a szemedbe megy, akkor mindenképpen ki kell mosni, nehogy valami olyan menjen bele, ami nem oda való. Ha nem lehet, és nagyon kellemetlen, akkor mind a két szemet le kell fedni, amíg orvoshoz jutsz.
Téli elsősegély kisokos, mert a jégen bármi megtörténhet

Mikor kell tényleg bemenni a kórházba?

Rengeteg sürgősségis történetet hallottam Olivértől, amelyek viccesek, szomorúak, izgalmasak, vagy éppen felháborítóak, ezért is fontos, hogy tisztázzuk, mire való a sürgősségi részleg egy kórházban. Ahogy a neve is mutatja, itt a sürgős ellátást igénylő, akár az életet is veszélyeztető eseteket kezelik. Ennek fényében lássuk be, egy vérző kisujj egy színes ragtapasznál többet nem nagyon igényel. Persze tudom, hogy mindenkinek a saját problémája a legsürgősebb, de sokkal súlyosabb esetektől vehetjük el a helyet és az időt, ha minden aprósággal azonnal a kórházba rohanunk. Van, amikor ráérünk megvárni a másnap reggeli ambuláns rendelést is. De amivel mindenképpen menj orvoshoz:

Téli elsősegély kisokos, mert a jégen bármi megtörténhet
  • ha a fentiek alapján tényleg törésre gyanakszol;
  • ha a rándulás vagy a ficam néhány nap múlva sem javul;
  • ha nagyobb testfelületen van a horzsolás, ami nyilvánvalóan nincs rendben;
  • ha nem áll el a vérzés, vagy felismered, hogy artériás;
  • súlyos kihűlés esetén, ha a keringést nem tudjuk helyreállítani, vagy a felmelegítés fájdalommal jár;
  • ha a fagyási sérülés nagyobb kiterjedésű, vagy a bőrnél mélyebbre terjed;
  • ha a szemedbe ment hó, és fáj vagy nagyon kellemetlen;
  • ha a háztetőről nemcsak hó, hanem valami keményebb is rád zuhant, és pont fejbe talált.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top