Egészség

Még többen kaphatnak influenzát a februári tavaszban

Hétvégén melegszik az idő, ami igencsak kedvez az influenzavírus terjedésének.

Országszerte több mint százezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt héten  olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) friss jelentésében. Az elmúlt 10 évben egyetlen influenzaszezonban sem regisztráltak ilyen magas heti betegszámot.

Azt írták: a 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma, másfélszer annyi beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint az azt megelőző héten.

Németh Lajos meteorológus a Tényekben elmondta: a főváros környékén az elmúlt ötven évben nem volt olyan hideg január, mint az idei. A térségben utoljára 1964-ben volt ennyire zord az év első hónapja.

Két megye kivételével (Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva: számuk Győr-Moson-Sopron, Vas és Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében a legalacsonyabb.

Az elmúlt héthez viszonyítva az életkor szerinti megoszlásban jelentős változás nem történt. A betegek több mint 41 százaléka volt gyermek, több mint 6 százalékuk 60 éven felüli. Az orvos fordulók több mint fele felnőtt volt: több mint 31 százalékuk a 15-34 éves, több mint 20 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott.

Az influenzajárvány miatt országszerte több egészségügyi intézményben van érvényben teljes vagy részleges látogatási tilalom.

A hétvégén tavaszias időre számíthatunk, ám a melegedés nemhogy visszaszorítaná az influenza terjedését, de kifejezetten kedvez neki, így még tovább emelkedhet az influenzás betegek száma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top