Egészség

Szilánkot hagytak a szemében, megvakult

Többször is járt orvosnál, ám nem vették észre a szemében a 3 milliméteres fémszilánkot.

Két évig élt úgy egy férfi, hogy egy fémszilánk volt az egyik szemében, amit az orvos nem vett észre. Mire megműtötték, már késő volt, a bal szemére szinte teljesen megvakult – számolt be a Tények

A férfi szeme kalapálás közben sérült meg, vérzett a szeme, egy közeli rendelőben megvizsgálták és csak szemcseppet kapott. Mivel a fájdalmai nem múltak, ezért pár nap múlva újra elment a szemészetre, ahonnan szabadság miatt egy másik város kórházába irányították. Ott azt mondták neki, hogy kötőhártya-gyulladása van és újabb gyógyszereket kapott. Hónapokkal később, mikor már nem látott a fél szemére, újra elment az orvoshoz, akkor szürkehályog-műtétre jegyezték elő. Amikor kivizsgálták egy másik kórházban, kiderült, hogy egy 3 milliméteres fémszilánk van a szemében.

A férfi feljelentette az orvost, akit meggyanúsítottak ugyan, ám később megszüntették ellene az eljárást. Ekkor a férfi kártérítési pert indított. A bíróság az orvost első fokon vétkesnek találta, és kártérítésre kötelezte.

A férfi saját bevallása szerint akkor nyugodna meg igazán, ha az orvos bocsánatot kérne tőle.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top