Egészség

Több mint kétkilós daganatot operáltak ki egy kislány szájából

Több mint két kilogrammos daganatot operáltak ki egy 12 éves gambiai kislány szájából amerikai sebészek, akik szerint ez volt az egyik legnagyobb tumor, amellyel valaha dolguk volt.

A jóindulatú daganat akadályozta Janet Sylvát az evésben, és olyannyira megnehezítette légzését, hogy a szakemberek attól féltek, a kislány egy éven belül meghal, ha nem lépnek közbe. Állapota miatt Janet megszakította iskolai tanulmányait, és egy sálat tekert az arca köré, hogy elrejtse a hatalmas daganatot.

“Saját testének foglya volt” – mondta David Hoffman Staten Island-i sebész, aki tavaly szerzett tudomást Janet állapotáról, miután a Gambiával szomszédos Szenegál orvosai nemzetközi egészségügyi szervezetekhez fordultak segítségért, hogy a kislány életét megmentsék.

Több mint kétkilós daganatot operáltak ki egy kislány szájából
Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)

Az operációt végül január 16-án végeztek el a New York állambeli North Shore University Hospital vezető plasztikai sebészeként dolgozó Armen Kasabian vezetésével. A 12 órás beavatkozás során nem csupán eltávolították a tumort, hanem újjáépítették a lány állkapcsát a lábából vett csontdarab segítségével.

Az orvosok háromdimenziós képalkotó eljárást alkalmazva készítettek modelleket a páciens szájáról a tumorral együtt és ezeken gyakoroltak a műtétre. A beavatkozást ingyen végezték el. Kasabian és Hoffman tisztában voltak azzal, hogy mindössze egyetlen esélyük van, mivel Janet és édesanyja, Philomena csak rövid ideig maradhatnak az Egyesült Államokban.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy ha a kislány az Egyesült Államokban élne, akkor nem fajulhatott volna idáig a helyzet.

“Ez nem történhetett volna meg – hangsúlyozta Kasabian. – Ez a tumor három éven át növekedett, és odaát senki sem foglalkozott vele. Itt már akkor megműtötték volna, amikor még kisebb és kezelhetőbb volt.”

Janet és az édesanyja a jövő héten repülnek vissza Gambiába. Az Egyesült Államokba szállításukról, elszállásolásukról és vízumukról a Global Medical Relief Fund New York-i civil szervezet gondoskodott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top