Egészség

Embereken kísérletezett egy budapesti orvos

Vádat emelnek az orvos ellen, aki 120 ezer forintot kért egy olyan injekcióért, amelynek se hatása, se forgalomba hozatali engedélye nem volt.

A feljelentést két nő tette 2016 februárjában, amikor egy budapesti magánrendelőben dr. P. L. Gy. egy olyan koleszterincsökkentő injekciót adott be a 74 és a 77 éves nőnek, amely semmilyen klinikai vizsgálatra vagy forgalomba hozatalra vonatkozó engedéllyel nem rendelkezett.

A “koleszterinellenes antitest” nevű oltást a 71 éves orvos intravénásan adta be a pácienseknek, akik ezért fejenként 120 ezer forintot fizettek. A betegek vérnyomásproblémával mentek az orvoshoz, akiről a pesterzsébeti piacon hallottak.

A tanúk egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a kezelések után semmilyen pozitív hatást nem tapasztaltak, ezért fordultak a rendőrséghez. A nyomozás során kiderült, hogy ugyanez a doktor két másik embernek is adott be ebből az injekcióból – írja a police.hu.

A budapesti nyomozók a napokban befejezték az ügyet, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top