nlc.hu
Egészség
Mi történik a mammográfián?

Mi történik a mammográfián?

Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség a nők körében. Kiemelten fontos tehát a megelőzés és a szűrés. Ennek egyik formája a mammográfia, a röntgenes emlővizsgálat. Kétévente javasolt mammográfiai vizsgálatra járni 45 éves kortól. De mi is történik a mammográfián?

Azért azt is fontos megemlíteni, hogy az emlődaganatos nők körében egyre több a 30-as éveiben járó fiatal, ezért már jóval a hivatalosan ajánlott 45 éves kor előtt figyeljünk magunkra, és végezzünk kézzel saját magunknak emlővizsgálatot, vagy menjünk el ultrahangos emlőrákszűrésre. Minél korábbi szakaszban ismerik fel az emlődaganatot, annál nagyobb esély van a gyógyulásra.

A mammográfia segíthet

A mammográfia egy röntgenvizsgálat, melynek során meg tudják vizsgálni a emlők lágy részeinek jó és rosszindulatú elváltozásait. A felvételeken az orvosok számára jól elkülöníthetően látszanak a mirigyek, a zsírszövet, a kötőszövet és az esetleges elváltozások. A felvételeket pedig utólag radiológus szakember, orvos elemzi és értékeli. Az emlőrák kimutatható mammográfiával már elég korai, 5 mm-es nagyságban is. Ebben a stádiumban pedig nagyon jó eséllyel gyógyítható is.

Mi történik a mammográfián?

A mammográfiás vizsgálat menete

A vizsgálat bármikor elvégezhető, a felsőtestet kell csak teljesen szabaddá tenni, és a mammográfiás géppel szemben szorosan megállni. A vizsgálatkor az asszisztens segít megfelelően a felvételt készítő lapra helyezni a mellet, amelyet majd felülről egy másik lappal leszorítanak. Mivel az emlőket elég erőteljesen kilapítják, ez lehet kellemetlen, esetleg fájdalmas érzés is, de fontos azért, hogy a felvétel sikeres és értékelhető legyen. Így biztosan nem mozdulunk be, és az emlőkről a legtisztább kép készülhet. A mammográfiás felvételek pár perc alatt elkészülnek, tehát ha fájdalmasnak érezzük is a vizsgálatot, csak rövid ideig kell kibírnunk.

A mammográfia után

Abban az esetben, ha konkrét gyanúval kérjük a mammográfiás kivizsgálást, természetesen nem kell 45 éves korig várni. Amint kapunk időpontot, a vizsgálatot elvégzik. Ha szükséges, a mammográfia után a radiológus ultrahanggal is megvizsgálja az emlőket. Mintavételre, biopsziára csak abban az esetben kerül sor, ha az orvos a kétfajta vizsgálat alapján ezt indokoltnak tartja.
Túl gyakran csak indokolt esetben lehet mammográfiás vizsgálatot kérni, hiszen a felvétel sugárzással jár, ami kis mértékben ugyan, de terheli a szervezetet.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top