Egészség

Alattomos rákbetegség – amit a melanomáról tudni kell

Az egyik legveszélyesebb daganatos megbetegedésként tartják számon az orvosok a melanomát, aminek egy jó tulajdonsága azért mégis van: ez az egyetlen olyan rosszindulatú tumor, amely nagyon jó eséllyel felfedezhető már korai stádiumban is. Mivel egyre gyakrabban előforduló és súlyos betegségről van szó, nem árt, ha tisztában vagyunk a melanoma alapvető jellemzőivel, mert ez akár életmentő tudás is lehet.

Sok félreértés övezi a melanomát – az egyik legelterjedtebb ezek közül talán az, hogy sokan ezt a betegséget a bőrrákkal azonosítják. A melanoma malignum azonban nem egyszerű bőrrák, hanem a bőr pigmenttermelő sejtjeiből, a melanocytákból kiinduló rosszindulatú daganat, amely leggyakrabban az anyajegyekből fejlődik ki, de megjelenhet olyan bőrfelületen is, ahol egyáltalán nincsenek anyajegyek.

Alattomos rákbetegség – amit a melanómáról tudni kell

Kis anyajegyből nagy baj

Mivel a bőr felszínén található anyajegyek az elsődleges veszélyzónák, ezért sokan azt gondolják, hogy a melanoma kifejezetten az anyajegyek betegsége, és mint ilyen az anyajegy eltávolításával gyorsan és könnyen gyógyítható. Ez csak annyiban igaz, hogy ha időben észreveszik, és az anyajegyből még nem terjedt a bőr mélyebb rétegeibe a daganat, akkor valóban szinte 100 százalékos biztonsággal meggyógyítható a beteg az anyajegy kimetszésével. Ám ahogy szaporodnak a kóros sejtek, és egyre mélyebben nyomulnak be a bőr rétegeibe, annál közelebb jutnak ahhoz, hogy a nyirok- és érrendszerbe betörve a daganatos sejtek bekerüljenek a test keringési rendszerébe, és ebben “utazva” eljussanak előbb a közeli nyirokcsomókba, majd a test távolabbi szerveibe is, ahol áttétet képezve megbetegíthetnek számos szervet. Így lehetséges, hogy egy egyszerű, a háton található anyajegyből végül agyi tumor fejlődik ki, vagy a tenyéren lévő, ártalmatlannak látszó anyajegyből tüdőrák lesz.

Kik vannak nagyobb veszélyben?

A melanoma leginkább a 40 év felettieket veszélyezteti, közülük is nagyobb számban érintettek a nők – ma már közel kétszer annyi nőnél diagnosztizálják a fejlett nyugati világban ezt a betegséget, mint férfinél. Érdekes módon a civilizáltabb országokban magasabb a megbetegedések aránya, ami arra enged következtetni, hogy a kialakulásában a civilizációs ártalmak, a helytelen életmód is szerepet játszik. Ez azonban még nem bizonyított, viszont azt már tudományos tényként kezelhetjük, hogy a melanoma egyik fő kiváltó oka a Napból érkező káros UV sugárzás – elsősorban az UV-B sugarak. A napégés, a bőr állandó kitettsége az intenzív napsugárzásnak megsokszorozza a melanoma kialakulásának kockázatát. Már egyetlen komolyabb leégés után is jelentősen megnő a betegség megjelenésének veszélye, és ráadásul ez a leégés nem azonnal, hanem akár évek vagy évtizedek múltán üt csak vissza: napégést okozó UV sugárzás ugyanis a DNS szintjén károsítják a sejteket, és ezek az ártalmak csak később alakulnak át konkrét betegséggé, ez esetben melanomává.

A túlzásba vitt napozás (és a szoláriumozás is) főleg az érzékeny bőrüknek kockázatos: jóval hajlamosabbak a melanomára ugyanis azok, akiknek a bőre fehér, akik könnyen leégnek, és egyáltalán nem vagy csak nehezen barnulnak, valamint sok anyajegyük van. Az anyajegyek közül is veszélyesebbek azok, amelyek szabálytalan alakúak és a színezettségük sem egyenletes. De nemcsak a világos bőrűek vannak nagyobb veszélyben, hanem azok is, akiknek a családjában már volt melanomás megbetegedés vagy ők maguk korábban átestek ezen, és meggyógyultak belőle. Nem tudja pontosan ugyan a tudomány, hogy mennyiben és hogyan játszik szerepet az öröklöttség a betegség kialakulásában, de egyértelműen látható, hogy a rizikófaktorok között a genetikai hajlandóság jelen van.

Így ismerd fel a melanomát

A melanoma megjelenésének legjellemzőbb tünete, hogy a bőrön egy már korábbi anyajegy színe, alakja megváltozik, vagy új, pigmentált folt kezd növekedni. Ha az alábbi jeleket tapasztaljuk, azonnal forduljunk orvoshoz.

Alattomos rákbetegség – amit a melanómáról tudni kell

• Megváltozik az anyajegy színe, a pigmentáció (festékezettség) egyenetlen lesz: különféle árnyalatú barna, fekete keveredhet pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínű árnyalatokkal.
• Megváltozik az anyajegy felszíne, kiemelkedik a bőrből, göbössé válik, megvastagodik.
• Az anyajegy alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
• Megváltozik az anyajegy határa, terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen. Esetleg kisebb anyajegy jelenik meg a régi mellett, esetleg egymásba is átmosódnak.
• Zsugorodik, felmaródik, vagy kifekélyesedik az anyajegy.
• Vérezni kezd.

A melanoma gyógyítása

A melanoma a kezdeti stádiumában nagyon jó, gyakorlatilag 100 százalékos eséllyel gyógyítható. Ilyenkor még csak nagyon kevéssé rákosodott el az anyajegy vagy a bőr felszínének egy pontja, és ennek eltávolításával a beteg egészsége teljesen helyreállítható. Ha azonban vastagodni kezd beteg szövet, és a rákos sejtek bekerülnek a bőr mélyebb rétegeibe, bejutnak a szervezet keringési rendszerébe, a melanoma gyorsan elterjed a környező szövetekben, majd áttéteket képez a test távolabbi szerveiben is. Ilyenkor már rendszerint sugár-, immun- és kemoterápiás kezelésekkel kell kiegészíteniük a műtéti beavatkozást a gyógyulás érdekében, azonban a beteg esélyei már rosszabbak. Új reményt adhatnak viszont a melanomás betegeknek azok az innovatív okosgyógyszerek és modern terápiák, amik az elmúlt években jelentek meg a gyógyításban. Ezek jóval személyre szabottabb kezelést tesznek lehetővé, és kíméletesebb, mellékhatásaiban kevésbé kellemetlen terápiákra adnak lehetőséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top