Egészség

UV-kamera mutatja meg, milyen rosszul használjuk a naptejet

Egy különleges, új találmánynak köszönhetően már láthatjuk, milyen slendrián módon visszük fel a naptejet.

A nyári napsütésben szinte a csapból is naptej folyik, vagy legalábbis az annak fontosságát hangsúlyozó, intő mondatok. Ez eddig oké, azt nagyjából már sikerült megjegyezni, hogy a naptej elképesztően fontos, nemcsak azért, hogy ne égjünk le, hanem azért, hogy ne legyünk idő előtt 20 évvel öregebbek, és még inkább, hogy elkerülhessük a bőr daganatos megbetegedéseit.

UV-kamera mutatja meg, milyen rosszul használjuk a naptejet

Ettől függetlenül még mindig sokan nem használják helyesen a naptejet. A reggel felkent fényvédő a nyolcszori mártózás után már semmit nem ér, ugyanúgy az is keveset segít, ha csak úgy ímmel-ámmal elmaszatolunk testünkön egy borsónyi adagot.

Épp ezért jött létre a Sunscreenr névre keresztelt kompakt UV-kamera, ami segít megmutatni, mely területeket hagytuk ki a naptej felvitelekor: a fényvédővel jól bekent részek sötétre színeződnek, a védtelen foltok világosak maradnak. Az eszköz kicsi, sokáig bírja töltés nélkül, vízálló és még szelfibotra is fel lehet dobni, sőt felvételeket is készíthetünk magunkról, amint – a kamera lencséjén keresztül – iszapnak tűnő krémet oszlatunk el bőrünkön. 

UV-kamera mutatja meg, milyen rosszul használjuk a naptejet

A készülék feltalálói azt remélik, hogy a Sunscreenr segít megakadályozni a bőrrákos megbetegedéseket, ráadásul a nyaraló családok számára még jópofa közös szórakozás is lehet figyelni egymást a kamerán keresztül.

My Modern Met

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top