Egészség

Tüdőátültetése után három érmet szerzett a világbajnokságon a 15 éves Virág

A kamaszlány már nyolc éve új tüdővel él, de nagymamája szerint csak kevesen mondanák meg róla, hogy min ment keresztül.

A 15 éves Jenes Virág igazi energiabomba: fut, kislabdát dob, és még a távolugrásban is jeleskedik. Pedig a fiatal lány komoly megpróbáltatásokon esett át: 2009-ben új tüdőt kapott. Nagymamája, a 66 éves Ria a Blikknek elmondta, bár Virág teljes életet él, a rendellenesség, amely miatt új szervre volt szüksége, nem tűnt el, ráadásul az átültetés után cukorbeteg is lett.

A kép illusztráció - Forrás: Thinkstock
A kép illusztráció – Forrás: Thinkstock

Nem csak a kilökődést gátló gyógyszereit, vitaminjait, hanem inzulint is használ” – mondja a nagymama, aki nagyon félti unokáját. Virágot azonban a tüdőátültetés nem lassította le, továbbra is aktívan sportol, idén ráadásul először próbálta ki magát világbajnokságon, ahol rögtön három éremmel gazdagodott.

Először voltam ilyen versenyen, ahol nagyon jó eredményeket értem el. Három bronzot nyertem. Most épp a Tiszán lazítok” – újságolta Virág, akit nagymamája csak nehéz szívvel engedett el versenyezni.

Olvass még többet a tüdőátültetésről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top