Egészség

Ausztráliában is megépítik az első “demensek faluját”

A speciálisan kialakított faluban minden a "valódi életre" hasonlít, de a háttérben komplex rendszer húzódik a demenciával élő idősek gondozása érdekében.

A demenciában szenvedő idősek számára még inkább talajvesztést jelent, mikor bekerülnek egy otthonba, hiszen az idegen, ingerszegény közeg, a tehetetlenség és a mindennapi rutin kiesése csak ronthat állapotukon.

Hollandiában épp ezért már előrukkoltak egy megoldással, a “demenciások falujával”, melynek lényege, hogy a hétköznapi élet teljes látszatát tartják fenn, miközben szakképzett ápolók vigyáznak a demens idősekre. Az ausztrál Korongee projekt szintén erre a mintára épül: a falu összesen 90 embert képes elszállásolni, akik a lakóházaikon túl moziba, szupermarketbe, kávézókba és parkokba is ellátogathatnak.

Az ilyen ápolási modell legnagyobb előnye, hogy ugyan felügyelet alatt állnak az idősek, mégis megmarad részleges/látszólagos függetlenségük, ami pedig kimondottan jó hatással lehet állapotukra. A “való élet” szimulálása segít stimulálni őket, de még arra is figyelnek majd, hogy egy helyen szállásolják el az azonos gondolkodású, érdeklődésű időseket (például írókat és festőket).

Az ausztrál “demenciások faluja” a tervek szerint 2019-ben nyitja meg kapuit.

Ausztráliában is megépítik az első
A Korongee első látványtervei

 

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top