Egészség

Dermesztő dolog derült ki a csodaszép nőről, miután elkészítette ezt a fotót

A személyi edzőként dolgozó Vicky egészségesen él, mióta az eszét tudja. Két hete mégis döbbenetes dolgot tudott meg orvosaitól.

“Ezt a fotót alig néhány órával azelőtt készítettem, hogy az orvosom közölte velem, négyes stádiumú tüdőrákban szenvedek. Harmincéves vagyok, személyi edző. Rendszeresen futok, nem dohányzom, és nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem” – írta a Facebookra töltött kép mellé Vicky Veness közvetlenül a diagnózis után.

Elárulta, azért akarta ismerőseivel és a világgal megosztani a vele történteket, mert fel szerette volna hívni a figyelmet arra, hogy ahhoz, hogy valaki súlyos vagy, mint az ő esetében, halálos betegségben szenvedjen, nem kell feltétlenül betegnek kinéznie. Vicky posztjából az is kiderült, hogy a tüdőráknak hónapok óta voltak tünetei, ám ezek nem állandóan voltak jelen, csak időszakosan, orvosai pedig egyszerű asztmának hitték.

A történet tanulsága, hogy ha bármilyen okból rosszul érzed magad, nem számít, mekkora őrültségnek is tűnik a dolog, azonnal menjél orvoshoz, és vizsgáltasd meg magad. Ne hagyd, hogy lerázzanak, hogy elbagatellizálják a tüneteidet: állj a sarkadra az egészségedért, és addig ne menj haza, míg meg nem kapod azokat a válaszokat, amikre szükséged van.

Vicky bevallotta, a tudat, hogy tüdőrákja van, érzelmileg és fizikálisan is nagyon megviselte, de elég erőt érez magában, hogy megküzdjön betegségével.

Olvass még többet a tüdőrákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top