Egészség

Meghalt Eman Ahmed, a világ legkövérebb nője

Az egyiptomi születésű Eman Ahmed 37 évesen hunyt el Abu-Dzabiban, miután szervezete nem bírta elviselni az 501 kilós testtömeget.

Hétfőn reggel, 37 éves korában meghalt Eman Ahmed, az az egyiptomi születésű nő, akit a legtöbben csak a világ legkövérebb nőjeként ismertek. Eman Ahmedet Abu-Dzabiban, a Burjeel-kórházban kezelték.

A nő 501 kilós súlyával került be a  Guinness Világrekordok könyvébe. Az említett kórházban egy húszfős orvosi csapat vigyázott rá, és próbálta mesterségesen a szervezetét olyan kondícióban tartani, hogy az működőképes legyen. Ám 25 ágyban töltött év után – mivel súlyától mozdulni sem tudott – a szíve és a veséi visszafordíthatatlanul felmondták a szolgálatot. 

Eman Ahmednél egészen fiatalon diagnosztizálták az elefantiázis nevű betegséget, amelyet egy fonálféreg okoz, és amelynek következtében az ember végtagjai megduzzadnak, tönkremegy a nyirokrendszere. Állítólag Eman Ahmed a betegség miatt folyamatos éhségérzettel is küzdött. 11 évesen már olyan nehéz volt, hogy képtelen volt lábra állni, négykézláb közlekedett az otthonában, majd nem sokkal később már az ágyból sem tudott kikelni.

Eman Ahmedről idén tavasszal írtunk utoljára, amikor úgy tűnt, hogy jól sikerült a gyomorszűkítő műtéte, és több száz kilót leadott. Ahmed a sikeres beavatkozásnak és fogyókúrának köszönhetően 250 kilósra fogyott, állítólag már a kerekesszéket is tudta használni. Sajnos ezek szerint túl későn került sor az operációra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top