Egészség

Édesanyja megérzése mentette meg a baba életét

Közel húszezren osztották meg a fiatal édesanyja bejegyzését a Facebookon, aki majdnem elveszítette a kisbabáját.

A 19 éves, első gyermekével várandós Ayla Heller a terhessége 38. hetében járt, amikor egy reggel azt vette észre, hogy babája, Maddy kevesebbet rúg a pocakjában. A kismama azt hitte, hogy a csöppségnek csupán kevésbé aktív napja van, ami máskor is előfodult, így elment dolgozni. Dél körül úgy érezte, a baba változtatott a pozícióján odabenn, ám még mindig a szokottnál kevesebbet rúgott. Este aztán a párja, Dalton a hasára tette a kezét, és megkérdezte, hogy rúgott-e a baba. Ayla ekkor döbbent rá, hogy szinte egész nap szinte alig rúgott a kislánya.

Ivott egy hideg narancslét, megfürdött, majd szívhangvizsgálóval meghallgatták a pici szívhangját. Bár így már legalább annyit tudtak, hogy a baba életben van, Ayla mégis kissé pánikba esett. Az interneten olvasott utána a témának, de ott sem talált megnyugtató válaszra. Ekkor felhívta az édesanyját, aki ragaszkodott hozzá, hogy menjen orvoshoz, vagy legalább hívja fel a szülésznőt.

A kismama hagyott egy üzenetet szülésznőjének, aki visszahívta és azt mondta, hogy várják a kórházban. Amint beért, alaposan megvizsgálták, majd valamivel később szóltak neki, hogy a szülésznő már úton van. Amikor megérkezett, ő közölte Aylával, hogy a kisbabája élete veszélyben van, ezért sürgősségi császármetszést kell végezni.

A rémült kismamát azonnal a műtőbe tolták, és mire a párja megérkezett, már az érzéstelenítőt is megkapta. A szakemberek ezután világra segítették a kis Maddyt, akinek ugyan szüksége volt egy kis oxigénre, de semmi komolyabb baja nem esett.

Kiderült, hogy a méhlepény idő előtt elöregedett és már nem működött megfelelőképpen, a baba ennek következtében nem kapott elegendő oxigént és táplálékot odabenn. Emiatt rúgott kevesebbet, hogy energiát takarítson meg.

Az orvosok később azt is elmondták, hogy ha Ayla akár csak reggelig várt volna, hogy kórházba menjen, a kisbabája nem maradt volna életben.

A fiatal nő a Facebookon írta meg szüléstörténetét, méghozzá azért, hogy ezzel minden kismamának üzenjen: ha úgy érzik, valami nem stimmel a babájukkal, vegyék komolyan a jeleket, és  késlekedés nélkül menjenek orvoshoz, ne várjanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top