Egészség

Három nappal az esküvője után halt meg a fiatal tanárnő

Katie-t kicsit több mint öt héttel a halála előtt diagnosztizálták rosszindulatú vastagbéldaganattal. Az utolsó kívánsága az volt, hogy férjhez mehessen.

A diagnózis derült égből villámcsapásként ért minket, hiszen Katie egészen addig teljesen egészséges volt, és rettenetesen fiatal, csak 29 éves” – nyilatkozta a Daily Mail című brit lapnak Will Arnold, a gyászoló férj. Hozzátette, felesége, mióta ismerte, aktív életet élt: hetente többször járt edzőterembe és futni is.

„Július vége felé jelentkeztek nála az első tünetek. Emésztési problémái lettek, de akkor még nem hittük, hogy ez olyasvalami, amit orvossal kellene kivizsgáltatnunk. Vettünk néhány recept nélkül kapható gyógyszert, és bíztunk benne, hogy Katie helyrejön.” Csakhogy a tünetek nem javultak, ezért a pár augusztusban úgy döntött, felkeres egy orvost.

Az első vizsgálatok után az orvosunk epekőre gyanakodott, ezért további vizsgálatokra küldte Katie-t.” A fiatal tanárnő az eredményekre várva tovább dolgozott, de egyik nap annyira rosszul lett, hogy kórházba kellett őt szállítani. Az orvosa ekkor úgy döntött, csináltat egy röntgent, amiből kiderült, hogy egy agresszív daganatfajta támadta meg a nő beleit, és áttéteket adott a májába is.

„Katie a diagnózis ellenére igyekezett pozitív maradni. Csak ezt követően derült ki, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ennek ellenére az orvosok elkezdték a kemoterápiás kezelését, hogy nyerjenek egy kis időt, de sajnos a kezelés nem használt. Mivel a betegség nagyon agresszív volt, rohamtempóban terjedt szét a szervezetében.

Will a lapnak azt mondta, mikor az orvosok leállították a kemoterápiát, és közölték vele, hogy Katie-nek már csak hetei vannak hátra, összeomlottak. „Azt terveztem, hogy az év végén megkérem a kezét, de így, hogy alig maradt időnk, úgy döntöttünk nem várunk semmire.” Will és Katie alig két hét alatt szervezte meg az esküvőt, amin a szűk családjukon kívül néhány barátjuk vett még részt.

„Katie csodálatosan festett az esküvői ruhájában, boldog vagyok, hogy teljesülhetett az utolsó kívánsága.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top