Egészség

Ilyen animációkra lenne szükségük a magyar rákbeteg gyerekeknek is!

Összefogott néhány animációs gyártócég, hogy egy húszrészes sorozattal magyarázzák el a rákbeteg kisgyerekeknek, hogy pontosan mi is az, amin keresztül mennek. Mi az a kemoterápia, miért hullik az ember haja – jópofa figurák adnak választ gyereknyelven. Kár, hogy az animációk angolul vannak, kellene belőlük Magyarországra is.

A The Imaginary Friends Society című animációs oktatósorozatot a világ legnagyobb animációs gyártócégei készítették el, hogy húsz epizódon keresztül rákos megbetegedéssel szenvedő gyerekeknek magyarázzák el, min is mennek keresztül.

A nagy cégek mellett egy kis magyar animációs stúdió is kivette a részét a munkából, az Airplan a Why Am I Tired (Miért vagyok fáradt) című epizódot készítette el.

A cég kreatív producere, Ertsey Donát Áron elmondta a Kreatívnak, hogy minden stúdió láthatólag a saját kedvenc – gyermekbarát – stílusában alkotott, ezért meglehetősen sokszínű és izgalmas lett a 20 filmből álló széria. A különböző részek olyan kérdésekre próbálnak választ adni az érintett gyerekeknek, mint hogy mi az a kemoterápia, miért hullik ki az ember haja, hogyan viseljék el az injekciókat, vagy éppen hogyan kezeljék az egyedüllétet és a félelmet.

A lap azt írja, hogy a megbízás teljesen pro bono alapon történt minden résztvevő esetében, de a sorozat hamarosan fenn lesz a Netflixen is, és a Facebook is felkarolta az ügyet egy marketingkampánnyal, valamint amerikai kórházakban is vetítik majd a részeket az érintett gyerekeknek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top