Egészség

Kisorsolta bezárt cége autóját, egy rászoruló család most nagyon boldog

A család legkisebb gyereke autista, a két szülő minden erejét megfeszítve küzd azért, hogy hármójuk jövőjét biztosítsa. Eddig egy húszéves autóval jártak, de most – hála a drávaszerdahelyi polgármesternek – legalább működőképes autóval teszik meg a többórás utat naponta a lakóhelyüktől a munkába, a suliba és vissza.

A hároméves Zente autista, a környéken egyetlen óvoda sem fogadja be, ezért az anyukája vigyáz rá otthon, egyetlen percre sem veszítheti szem elől. A két nagyobb lány a Rádió Gyermekkórusának iskolájába jár, a férj Budapesten dolgozik, miközben a család Tápióságon él. Esélyük sincs Budapesthez közelebb költözni, mert arra nincs pénzük, így marad a minden reggeli fél hatos indulás, hogy a gyerekek rendben beérjenek a suliba, este pedig előfordul, hogy csak kilenckor érnek haza, a különórák miatt. A napi több száz kilométert eddig egy nagyon öreg autóval tették meg, de most kaptak egy másikat, teljesen ingyen – derült ki az RTL Klub Házon kívül című műsorából.

Az történt ugyanis, hogy a drávaszerdahelyi polgármester bezárta az egyik vállalkozását, és a céges autót rászoruló családoknak ajánlotta fel. Sorsolás útján lett a Hadrik-Hajós családé, akik nagyon boldogok.

Sőt, még egy másfél napos nyaralást is kaptak az autó mellé, ami nem kis izgalmat okozott, hiszen a gyerekek még sosem jártak fürdőben. Nemcsak a gyerekek, de a szülők is végre kikapcsolódhattak egy kicsit, ugyanis ők sem pihentek az elmúlt években. De arra a kérdésre, hogy megéri-e a mindennapi korán kelés, utazás, küzdelem, az édesapa csak annyit válaszolt, hogy természetesen. Hiszen most már a gyerekek jövője a lényeg…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top