Egészség

„Több közünk van egymáshoz, mint gondolnánk” – ápolónőből lett írónő Szeifert Natália

Szeifert Natáliát nemes egyszerűséggel a Dunakanyar legjobb kortárs írónőjének szoktam hívni, mert a történetei, könyvei odaszegeznek a fotelbe. A most megjelent Az altató szerekről című könyve kapcsán beszélgettünk ápolói múltjáról, álmatlanságról és hálózatelméletről.

Gyerekkorodban író vagy ápolónő akartál lenni?

Azt biztosan tudtam, hogy a világ működése és ezen belül az emberé különösen érdekel. Tulajdonképpen attól fogva olvastam, ahogy megtanultam olvasni. Írtam is (kamaszkoromban például család- és rémtörténeteket, amik szerencsére elvesztek), mindig érdekelt a művészet, de egyetlen dolog volt, amit otthon (vagy szakkörökön, különórákon stb.) nem tudtam megtanulni, ez pedig az ember konkrét, zsigeri működése. Ehhez kellett az egészségügyi iskola, az ottani tanárok, orvosok, a kórházi gyakorlatok, és rövid ideig a kórházi munka is. Közben persze azt is megtanultam, hogy a test és a lélek egymástól nem választhatók el.

Az, hogy az ember működése érdekelt, abban nagy szerepe volt annak, hogy 5 éves koromig én is sokat betegeskedtem, aztán annak, hogy a szüleim, különösen az édesanyám sokat volt kórházban, én pedig 9 éves koromtól rengeteget voltam egyedül.

A sok olvasás is a sok egyedüllétből eredt? 

Igen, a sok olvasást egyrészt a betegeskedésre vezetem vissza én is, de ehhez hozzá tartozik az is, hogy nálunk otthon mindenki sokat olvasott, ezt láttam. Annyira megkérdőjelezhetetlen példaként állt ez előttem, hogy azt hittem, mire iskolába megyek, meg kell tanulnom olvasni. Jellemző gyereklogika: az iskolások tudnak olvasni. Tehát, ha iskolás akarok lenni, nekem is tudni kell, márpedig nagyon akartam – pont annyira, amennyire később már utáltam az iskolát. Így aztán magam tanultam meg olvasni idő előtt, ezzel a szüleimet is meglepve. Onnantól pedig, ha nem is faltam a könyveket, de egyre többet olvastam. Az igazi könyvmolyság kiskamaszkoromban jött, ezzel vontam ki magam a körülöttem lévő világból, ami sokszor jött jól, különösen, amikor az anyukám kórházban volt.

Szeifert Natália

Hogy lett az ápolónői karrierből aztán írás? Mi vezetett ehhez az éles váltáshoz?

Kevésbé nevezném karriernek, miközben nagy odaadással és szeretettel igyekeztem végezni ezt a munkát, azért az valószínű volt, hogy nem fogok benne maradni. Aztán az életem is úgy alakult (volt betegség a családban, gyermekeim lettek, sokat költöztem), hogy nem tudtam volna folytatni. Most már közel tizenöt éve mondhatom azt, hogy az írás, irodalommal, kultúrával kapcsolatos dolgok vannak az életem homlokterében.

Az ápoló és az író nem feltétlenül olyan távoli dolgok, egyrészt az emberhez való viszony, szerintem, minkét esetben ugyanaz: figyelem és érdeklődés kell hozzá, és igen hasznos, ha megvan az empátia is. Empátián azt értem itt, amit valójában jelent, tehát képességet arra, hogy beleérezzük magunkat a másik helyzetébe, miközben kívülről is látjuk, tehát akár segítőként tudunk fellépni, akár meg tudjuk írni. Ugyanakkor az irodalomban sem példa nélkül való, hogy az egészségügy területéről indul valaki, Csáth Géza és Mihail Bulgakov például orvosok voltak.

Van meghatározó élményed abból az időből, amikor kórházban dolgoztál, amit ma is felhasználsz az írásaidban?

Sok meghatározó élmény ért az egészségügyben, az első boncolás is ezek közé tartozik. Addig még halottat is csak ritkán láttam. Időközben sok mindent megtanultam a testről, vártam is, hogy lássam és kicsit tartottam is tőle. Azt már tudtam, hogy valamit atlaszban, szemléltetőeszközökön látni vagy a maga valóságában, egészen más dolog. Az élményről a korábbi kisregényeben a Lázban is megemlékeztem. Hozzáteszem, hogy a testről (és lélekről) való tanulás folyamatos, úgy tekintek rá, mint egy életformára, sosincs „kész”, nem lehet minden tudni róla, éppen ez benne az izgalmas és nagyszerű, és ahogy minden tudomány, ez is rávilágít a saját korlátainkra, arra, hogy legfeljebb  csak részleteiben ismerhetünk valamit.

Az ápolás nagyon összetett dolog, ápolónak lenni nemcsak azt jelenti, hogy az ember be tud kötni egy infúziót, meg tud mosdatni egy magatehetetlen embert (vagy éppen egy halottat), de rengeteg személyes kapcsolatot is. Természetesen nagyon meghatározó, hogy a legkülönfélébb emberekkel találkoztam életük legkiszolgáltatottabb, legnehezebb vagy éppen legutolsó időszakában. Ez nagy tapasztalás és rendkívül fontos számomra, úgy gondolom, hogy ettől értettem meg jobban az embert általában. Ez nem jelenti azt, hogy most már értem, de bizonyos dolgokat határozottan felismertem. Például, hogy az élet nem olyasmi, hogy nagyokat gondolunk meg érzünk, hanem eszünk, ürítünk, levegőt veszünk, orgazmust élünk át, és nagyokat gondolunk meg érzünk.

Ezek szerint úgy közlekedsz a világban, hogy mindig, mindenkit megfigyelsz? Senki sincs biztonságban?

Ez így van. Folyton megfigyelek, de ez nem egészen tudatos, van, amikor szívesen kikapcsolnám, olyankor fel is teszem a fejhallgatót, úgy közlekedek a városban. Valóban, minden és mindenki „alapanyag”, sokszor elkapok egy mondatot vadidegen emberek beszélgetéséből, amit később egy szereplőm fog mondani. Többnyire fejben jegyzetelek, de nagy ritkán fel is firkantom a jó mondatokat.

Persze az ismerőseim sincsenek biztonságban. A fejemben vagy félig már papíron meglévő figurákhoz sokszor passzolnak az ő gondolatmeneteik, megnyilvánulásaik.

Az altató szerekről című új regényed is megfigyelésből született?

Igen, először is magamat figyeltem meg, amikor én szenvedtem az alvásproblémától. Ez sok évvel ezelőtt volt, akkor nem is írtam róla prózát (verset igen), de tudtam, hogy ezt a témát még körül szeretném járni. Az évek alatt az világos lett számomra, hogy egy nagyon sok embert érintő problémáról van szó, számtalan formában jelenik meg, ezer oka lehet, de végül mindenkinél vannak hasonlóságok.

Milyen hasonlóságokra találtál?

A legszembetűnőbb hasonlóság mindig az, hogy az inszomniások alapvetően nagyon magányosak a saját életükön belül. Akár ténylegesen, akár úgy, hogy egy-egy problémával magukra maradnak. Ez a magányosság hoz magával egy sor további problémát, ezek közé tartozik az alvászavar is.

Ezek szerint te magad vagy az egyik főszereplőd?

Én, úgy hiszem, hogy mindkettő vagyok, és egyik sem. Ez jó megúszós válasznak tűnik, de nem annak szánom. Minden, amiről írok, velem is megtörtént vagy megtörténik, ha nem is ebben a jelenben, amiben most itt vagyunk.

Személyes beszélgetések, sok történet meghallgatása során jutottam el ehhez a két nőhöz, mint karakterekhez, a megformálásukhoz, akiken keresztül megpróbáltam bemutatni az álmatlanság egy részét. Fontosnak tartom azonban, hogy nagyon sok minden másról is szól a történetük: itt két nő párhuzamosan futó belső monológját olvashatjuk, félelmeikkel, szorongásaikkal, egyáltalán nem csak női témákkal kapcsolatban, külön érdekessége pedig az, hogy az életük ugyan több ponton „összeér”, mégsem ismerik egymást. Ez már a hálózatelmélet témaköre.

A hálózatelmélet fűzi össze a történetet?

Nagyon régóta foglalkoztat a hálózatelmélet. Aminek első leírója egyébként Karinthy volt, aki mindig is szerette volna, ha gondolkodóként is elismerik, örülne, ha tudná, hogy ma már tudományos folyóiratok hivatkoznak a Láncszemek című novellájára, amiben arról a játékról ír, hogy miként lehet összekötni látszólag idegen embereket a világ bármely pontján hat láncszem (vagy kézfogás) beiktatásával. Ha ilyet játszunk, magunk is rájövünk, hogy sokszor még hat láncszemre sincs szükség a legképtelenebbnek tűnő kapcsolat létrejöttéhez. Nagyon izgalmas és szép dolognak tartom, ha eljátszunk ezzel a gondolattal, ki mindenkivel lehet akár közös élményünk, akár a villamoson mellettünk álló idegen papája, mamája, tanára lehet a mi barátunk, tanárunk, orvosunk, szóval meghatározó ember mindkettőnk életében. Könnyen beláthatjuk, hogy több közünk van egymáshoz, mint gondolnánk.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése