Egészség

Orvosok távoztak a miskolci szuperkórházból

Felkészült, gyakorlott szakemberek távoztak az összevonás után, a Gyermek-egészségügyi Központot pedig sima kórházi osztállyá fokozták le.

Több orvos is elment Miskolcról, miután tavaly összevonták a megyei és a városi kórházat. A szuperkórház létrejötte után a neves Gyermek-egészségügyi Központot egy sima kórházi osztállyá fokozták le, ami miatt már tavaly ősszel távozott a központ korábbi vezetője, Barkai László – írja a Népszava.

A lap szerint az összevonás után sorra menesztették az egyes stratégiai szakmák vezetőit, illetve olyan helyzetbe hozták őket, hogy csak a távozás mellett dönthettek. Arra egyelőre nem kapott választ a Népszava, hogy érkeztek-e a helyükre új szakemberek.

A lap információi szerint a radiológiai központ és laboratórium vezetője is távozott, ami azért lehet érdekes, mert a miskolci az ország egyik olyan utolsó nagy kórháza, ahol még nem privatizálták a radiológiát. Emiatt a városban sokan úgy vélik, írja az Népszava, hogy Tiba Sándor, a szuperkórház új vezetője nem fog gátat szabni a privatizálásnak.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése