Egészség

Versenyt fut az idővel: saját betegségére keres gyógymódot egy orvos

A 32 éves orvos nyolc éve tudta meg, hogy egy ritka, egyelőre gyógyíthatatlan betegségben szenved, amit a rák és az autoimmun betegség keverékeként írt le. Azt mondja, nem nyugszik addig, míg meg nem találja a gyógymódot.

2010-ben David Fajgenbaum 24 éves volt. Látszólag teljesen egészséges. Mégis, nem sokkal a születésnapja után egyik pillanatról a másikra az életéért küzdött; a szervei ugyanis minden ok nélkül egymás után mondták fel a szolgálatot. „Egyáltalán nem álltam készen rá, hogy búcsút mondjak a szeretteimnek, pláne nem az életemnek” – vallja be a fiatal orvos, aki a kórházba kerülését követően közel három hónapot várt a diagnózisra.

Castleman-betegség. Davidet végül ezzel a meglehetősen ritka betegséggel diagnosztizálták, amit a Today.com amerikai hírmagazinnak úgy írt le, mint a rák és az autoimmun betegség keverékét. A diagnózist követően a fiatal orvos kemoterápiát és gyógyszeres kezelést kapott, ennek ellenére a következő négy évben még ötször esett vissza.

A második vagy harmadik alkalom után döntötte el, hogy kerüljön bármibe, megtalálja a gyógymódot. „Az édesanyám inspirált, aki még akkor is meg tudta őrizni optimista életszemléletét, amikor már pontosan tudta, hogy nincs remény. Agydaganat miatt vesztettem el őt, nagyon korán” – mondja David, aki az elmúlt éveit arra tette fel, hogy megfejti ezt a kevéssé kutatott betegséget.

A fiatal orvos annyira fellelkesült, hogy végül azt is vállalta, hogy kipróbálja magán a kísérleti kezeléseket. „Ha magamat meggyógyítom, az azt jelenti, hogy segítek a hozzám hasonló betegeknek is” – nyilatkozta az orvos, aki immár negyedik éve tünetmentes, és elérte, hogy az általa javasolt gyógymódot hivatalos körülmények között is teszteljék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top