Egészség

Órákig várakoztatták a sürgősségin Lázár Ervin feleségét, mielőtt meghalt

Lázár Ervin felesége, Vathy Zsuzsa tavaly januárban halt meg. Most a lánya közölte részletesen, hogy az egészségügyi rendszer visszásságai hogyan vezettek édesanyja halálához.

Lázár Ervin lánya hosszú cikket közölt a Magyar Nemzetben arról, hogyan lett rosszul az édesanyja egy influenza elleni védőoltás után, hogyan küldözgették egyik helyről a másikra, és hogyan várakoztatták óráig a Honvédkórház sürgősségijén, amíg késő nem lett.

Vathy Zsuzsa írónő – akit férje, Lázár Ervin csak Vacskamatinak hívott a meséiben – tavaly januárban halt meg.

 Lázár Fruzsina azt írja, egy szerdai napon édesanyja megkapta az influenza elleni védőoltást, de másnapra magas láza lett, és a kézfeje fölött megjelent egy véraláfutás.

  • A háziorvos hazaküldte azzal, hogy semmi baj, szedjen lázcsillapítót.
  • A következő napon már nehezen kapott levegőt, és ízületi fájdalmai lettek. Elment egy reumatológushoz, aki látta, hogy nagy a baj, és megpróbálta elhelyezni a kórházban, de helyhiány miatt nem fogadták a pénteki napon. Azt mondták neki, hétfőn menjen el a belgyógyászatra.
  • Közben annyira rosszul lett, hogy mentőt hívtak hozzá, de a mentők kórházba nem mennek ki. Ezért kerestek egy orvost, aki megvizsgálta, de semmit sem mondott, elküldte a Honvédkórház sürgősségi osztályára.
  • A sürgősségin két óra várakozás után jött az elővizsgálat, utána további négy órát vártak. Közben egyre rosszabbul van, és nehezen érteni a beszédét, ráadásul elfoglalják a tolókocsit, amiben ült, másik pedig nincs.
  • Miután azt az információt kapják, hogy állapota nem olyan súlyos, és még két-három órát kellene várniuk, hazamennek.
  • Otthonról kihívják a mentőt. A mentőápoló aznap először kimondja: ez súlyos allergiás reakció, be van dagadva a nyelve, azért nem érteni a beszédét.
  • A Szent Imre kórházba szállítják, ahol a vizsgálóasztalon megáll a szíve. Kétszer sikerül újraéleszteni, de harmadjára már nem.

Lázár Fruzsina hozzáteszi, hogy az általa megkérdezett orvosok szerint az allergiás reakcióra időben beadott injekció szinte százszázalékos gyógyulást hozott volna.

A rendőrség eljárást indított, ennek eredményét nemrégiben kapták meg. Azt állapították meg, hogy az egészségügyi intézmények és az orvosok részéről nem történt mulasztás. A halál oka szívelégtelenség, és nem hozható kapcsolatba az oltással. Az is kiderült, hogy Vathy Zsuzsát a betegfelvétel után kilenc órával látták volna el a Honvédkórházban.

Nem tudom, hogy az szakmai hibának számít-e, hogy az életveszélyes állapotot nem ismerik fel, hogy a haldokló beteget nem látják el. Ezek szerint a Honvédkórházban nem számít annak.

Lázár Fruzsina ír arról is, hogy több állami vezetőtől kapott gyásztáviratot édesanyja halála után.

Nem tudom, hogy nekik mekkora veszteség, de azt tudom, hogy az állami vezetők soron kívül és kiemelt egészségügyi ellátást kapnak többek között a Honvédkórházban. Nekik biztosan nem kell 10-12 órát várakozniuk a sürgősségi osztályokon, és nem küldözgetik őket életveszélyes állapotban egyik helyről a másikra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top