Egészség

Örök életére lebénult a fiatal fiú, aki heccből lenyelt egy meztelencsigát

Mivel állandó felügyeletet igényel, a kormány pedig megvonta az eddigi támogatását, családja súlyosan eladósodott.

Kerekesszékbe került egy fiatal ausztrál rögbijátékos, Sam Ballard, miután barátai unszolására lenyelt egy meztelencsigát egy születésnapi bulin. Az anyja által „legyőzhetetlennek” tartott fiú az eset után súlyosan megbetegedett, és kórházba került. Mint kiderült, súlyos fertőzést kapott, amit egy Angiostrongylus cantonensis nevű fonalféreg okozott, amit a csiga feltehetőleg patkányürüléken keresztül szedett össze.

A News.com.au azt írja, a fertőzésből a legtöbb ember felépül, Ballard azonban agyhártyagyulladást kapott, 420 napon keresztül kómában volt, és részlegesen lebénult. A fiú 3 évvel később hagyta el a kórházat.

Ballard a baleset előtt (Fotó: Facebook)

Édesanyja eleinte bízott benne, hogy a fia újra megtanul majd járni és beszélni, de idővel belátta, hogy erre nincs esély. A fiú 24 órás felügyeletet igényel, ezért a barátai pénzgyűjtésbe kezdtek, de ez sem volt elég. Az eset 2010-ben történt. Ballard most 28 éves, gyakran vannak rohamai, és csöveken keresztül kell etetni.

Az ügy azért került be ismét a hírekbe, mert az ausztrál kormány elvette a családtól a korábban biztosított támogatást, és az addig 492 ezer dolláros összeget bármilyen magyarázat nélkül 135 ezer dollárosra csökkentették. Ballard családja emiatt súlyosan eladósodott, jelenleg 42 ezer dollárral tartoznak egy ápolócégnek.

Az ügy komoly sajtóvisszhangot kapott, a kormány állítólag már dolgozik is a probléma megoldásán.

Forrás: Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top