Egészség

Félrekezelték a kisbabát a budapesti kórházban, meg is halhatott volna

Asztmás tünetekkel kezelték, miközben vírusfertőzést kapott el. Az anyuka szerencsére elvitte őt egy másik kórházba is.

Egy édesanya azt állítja a Facebookon, hogy egy budapesti gyermekklinikán asztmának kezelték 6 hónapos kislánya vírusos megbetegedését. Minderre úgy derült fény, hogy a szülők végül egy másik kórházba vitték a babát.

Nyilvános bejegyzésében a fiatal anyuka azt írta: kislánya március 18-án került be a klinikára a pulmonológiára. Állítása szerint mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velük, de nagyon csúnyán félrekezelték a kislányát.

A babát 2 napig bronchitisszel kezelték, majd hazaküldték azzal, hogy az édesanya napi hét alkalommal fújjon be a gyereknek. A kislány állapota azonban csak tovább romlott: hasmenéses volt, lázas lett, és nem volt hajlandó enni. A kétségbeesett anyuka ekkor már egy másik kórházba vitte be a gyereket, itt pedig kiderült, hogy a baba vírusfertőzést kapott el, amit nem kezeltek, így időközben ráhúzódott a tüdejére.

A Blikk felkereste a feldúlt édesanyát, aki elmondta, hogy gyermeke a poszt közlése óta szerencsére jobban lett: 

Három napon keresztül infúziót, négy napig pedig oxigént kapott. Jobban lett, és hazajöhettünk, bár a légzése még mindig nem az igazi. Kerestem a kórházat, ahol annyit mondtak: a későbbiekben keressem újra őket.

A lapnak azt is elárulta, hogy jogi lépéseket is fontolgat az ügyben. Mint elmondta, gyermeke meg is halhatott volna az orvosok figyelmetlensége miatt. Ráadásul miután a történetét megosztotta, számos hasonló vagy még rosszabb történetről számoltak be neki a közösségi oldalon. Most ügyvédhez fordul, aki igazságügyi orvosszakértővel fog konzultálni az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top