Egészség

Egy héttel az esküvő után férje karjaiban halt meg a feleség

Tracey Keers a második gyermekével volt várandós, mikor kiderült, hogy kiújult a mellrákja.

Tracey Keers mindössze 31 éves volt, mikor 2016-ban mellrákkal diagnosztizálták. A fiatal nő kemoterápiát és sugárkezelést kapott, sőt még egy masztektómián is átesett, hogy meggyógyulhasson, orvosai pedig bizakodóak voltak az eredményeit illetően: úgy tűnt, Tracey-nek sikerült legyőzni a mellrákot.

Eltelt közel egy év, mikor a kis családot hatalmas meglepetés érte: kiderült, hogy Tracey várandós. Az asszony férje, Steven, a Daily Mail című brit lapnak elmondta, már épp a lombikprogramot tervezték párjával, mikor jött a hír, hogy Tracey babát vár. Ám ezzel nem értek véget a család megpróbáltatásai.

mellrák házasság esküvő diagnózis

Kép forrása: Facebook

Tracey a várandósság 24. hetében járt, mikor az orvosok közölték vele, hogy kiújult a mellrákja, ráadásul végső stádiumban van. „Mindössze 3-6 hónapot adtak neki az orvosok, de Tracey nem adta fel. Harcolt” – mondta Steven a lapnak, majd hozzátette, második gyermekük, Kyla a terhesség 28. hetében látta meg a napvilágot.

Steven azt is elárulta, még mielőtt a betegség végleg elszakította volna őket egymástól, összeházasodtak Tracey-vel. „Egy héttel a halála előtt kimondtuk a boldogító igent. Tracey legnagyobb vágya volt, hogy így legyen” – mesélte a férj, aki beszélt arról is, hogy felesége a karjaiban halt meg egy héttel később.

„Felfeküdtem az ágyra, Tracey-t a karjaim között tartottam, a feje a mellkasomon, és békésen elment. Amikor el kellett mondanom Kierannak, az volt a legnehezebb, amit ezen a világon meg kellett tennem. Borzalmas volt” – árulta el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top