Egészség

Letépte a munkás karját a tésztagyúró gép, bíróság előtt az ügyvezető

A cég vezetőjének kell felelnie azért a balesetért, amelyben egy szabálytalanul üzemeltetett tésztagyúró gép letépte az egyik munkás karját. Az ügyvezetőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.

Horrorbalesetben veszítette el egy péküzem munkatársa az egyik karját, amelyet egy szabálytalanul üzemeltetett tésztagyúró gép szakított le. Az ügyben a cég ügyvezetőjét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.

A vádirat szerint a fiatal sértett férfi évek óta dolgozott az üzemben betanított munkásként. Feladata volt többek között a balesetet okozó tésztagyúró gép üzemeltetése is. 2016. június végén nappali műszakban dolgozott. Az egyik munkafolyamat befejeztével felnyitotta a gép védőrácsát, és a gépbe benyúlva a maradék tésztát akarta eltávolítani. A gép azonban nem állt le, és a forgó keverőlapátok berántották a férfi karját. A vele dolgozó ipari tanuló fiú a vészkapcsolót sem tudta elérni, mert az a gép fal felőli oldalán volt. A baleset következtében a férfi karja olyan súlyosan roncsolódott, hogy amputálni kellett. Így jobb karját elveszítve maradandó fogyatékossága alakult ki.

Boldizsár Béla pék felnyitja a dagasztógép tetejét egy nagybajomi pékségben, ahol a Magyarok kenyere programban sütik az új kenyeret 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Varga György

Szakértői megállapítás szerint a baleset azért következhetett be, mert a kérdéses gépről eltávolították a biztonsági kapcsolót, melynek feladata az volt, hogy a védőrács kinyitásakor automatikusan leállítsa a berendezést. Ezen túlmenően a gépet szabálytalanul helyezték el az üzemben oly módon, hogy a vészkapcsoló a fal felőli részre került, így azt ilyen esetben nem lehetett elérni.

Ezekről a hibákról a cég ügyvezetője is tudott, ennek ellenére nem intézkedett a dolgozók munkabiztonságának biztosítása érdekében. Az ügyészség szerint mulasztása egyenes okozati összefüggésben áll a bekövetkezett tragikus balesettel.

Ha elítélik, nemcsak felfüggesztett fogházbüntetést kaphat, hanem gazdasági társaság vezető tisztségétől mint foglalkozástól is eltilthatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top