Egészség

Állítólag megvan a nátha gyógymódja

Brit kutatók a megfázás, nátha lehetséges gyógymódjáról beszélnek, két éven belül jöhetnek a klinikai tesztek.

A náthát okozó megannyi vírus helyett magát az emberi szervezetet célozza meg a londoni Imperial College kutatóinak új gyógymódja. A BBC beszámolója szerint a vizsgált gyógyszer blokkolja a szervezetben azt a kulcsfontosságú fehérjét, amelynek segítségével a megfázást okozó vírusok sokszorozódni és terjedni képesek. Most a gyógyszer belélegezhető változatának kifejlesztésén dolgoznak.

A Nature Chemistry című folyóiratban publikált kutatásban laboratóriumi körülmények között, emberi tüdősejteknél alkalmazták a szert, mely perceken belül működésbe lépett, és megcélozta az NMT nevű fehérjét. A náthás fertőzéseket okozó vírusok mindegyikének erre az emberi fehérjére van szüksége a szaporodáshoz.

A kutatásban részt vevő Ed Tate szerint a szert akkor kellene beadni a páciensnek, amikor először megfertőződik, hogy blokkolni lehessen a vírus szaporodását és terjedését.

Még ha el is kapja valaki a betegséget, a szer akkor is segíthet a tünetek kezelésében” – tette hozzá a szakember, aki szerint a módszer nagy segítség lehet például az asztmások számára, akik nagyon betegek lehetnek egy náthától.

    
Tate szerint az emberi szervezet megcélzása a kórokozó helyett „kissé radikális” módszer, de teljesen logikus lépés, mivel „igen trükkös” vírusokról van szó. A náthavírusok nem csupán rengetegen vannak, és sokfélék, hanem nagyon gyorsan változnak, ami azt jelenti, hogy rövid idő alatt képesek ellenállóvá válni a gyógyszerekkel szemben.
    
A vizsgált szer teljesen blokkolta a náthát okozó vírustörzsek egy részét anélkül, hogy kárt okozott volna az emberi sejtekben. Ennek ellenére további tanulmányokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy nem ártalmas az ember egészségére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top