Egészség

Fűnyíró vágta le az 5 éves kislány lábát

Amputálni kellett a lábát annak az 5 éves kislánynak, aki súlyosan megsérült egy háztartási balesetben Indianapolisban.

Az ötéves Italia McAllister csak néhány percre maradt egyedül bátyjával a kertben, amikor játszani kezdtek a fűnyíróval. A baj egy pillanat alatt megtörtént, a fűnyíró kése szétroncsolta Italia bal lábát, amit az orvosoknak végül amputálniuk kellett – írja a FoxNews.

A kislány éppen most ballagott volna az óvodából, de így nem vehet részt az ünnepségen, és a nyarat fizikoterápiával kénytelen tölteni, hogy újra megtanuljon járni.

Italia édesapja azt mondta, amikor meghallotta lánya sikolyát, már tudta, hogy nagy a baj. Elmondta, hogy a kislány emlékszik a balesetre, és az amputáció előtt azzal is tisztában volt, hogy le fogják vágni a lábát.

Az apa és az anya arra figyelmeztetik a szülőket, hogy vigyázzanak a veszélyes fűnyírókra, mert egy pillanat alatt megtörténhet a baj.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése