Egészség

Harminc perc alatt kimutatja a rákot egy új technológia

Egy egyszerű vérvétel is elég lehet hozzá, hogy kiderüljön, rákos-e a páciens.

Mindössze harminc perc alatt képes kimutatni vér- vagy vizeletmintából a rák biomarkereit egy új technológia, amelyet tajvani kutatók fejlesztettek ki.

A tajvani Csung Cseng Egyetemen dolgozó Csen Csunping szerint a rákos emberek szervezetében vannak bizonyos speciális fehérjék, ezek az úgynevezett tumormarkerek. Ezeket a biológiai jelzőanyagokat azonban általában csak akkor lehet észlelni, amikor már nagy koncentrátumban fordulnak elő a rákos megbetegedés középső vagy későbbi stádiumában.

Az új technológia azonban korai stádiumban és – a szokásos kórházi rákszűréssel ellentétben, amelynek során legalább egy napig vizsgálják a különböző testfolyadékokat – mindössze fél óra alatt képes kimutatni a tumormarkereket a pácienstől vett öt mikroliternyi vér– vagy vizeletmintából.

A kutató szerint az öt év alatt kifejlesztett chipet egy orvosi kézi műszerbe ültetve fogják használni. A tajvani szakemberek jelenleg egy orosz kutatócsoporttal dolgoznak együtt egy, az Alzheimer-kór kimutatására alkalmas hasonló technológia kifejlesztésén. A Biomicrofluidics című nemzetközi tudományos folyóiratban ismertetett chip 36 volton működik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top