Egészség

A legjobb házi gyógymódok pókcsípésre

Nyáron elszabadulnak a hívatlan háziállatok, se szeri se száma az apró kis élőlényeknek, akik nappal meglapulnak a lakás szinte észrevehetetlen zugaiban, éjszaka pedig elindulnak portyázni, ki tudja mire. Reggelre meg ott virít rajtunk a csípés.

A szúnyogot tudjuk, és érzékeljük is, hiszen kellemetlen hangjával gyakran már előre jelzi jöttét. Ha szerencsénk van még időben tetten is tudjuk érni, kiiktatni, mielőtt lecsapna. A pókcsípést viszont rendszerint már csak reggel vagy napközben vesszük észre, hiszen a pókok rafináltan, nesztelenül járnak-kelnek otthonunkban éjszaka, s ha útban vagyunk, védekezésből jól megcsípnek.

Ritka hazánkban a mérgező pókcsípés

Szerencsére nálunk ritkák komolyabb problémát jelentő pókok, így csípésük is inkább csak kellemetlenséget tud okozni. Persze nálunk is előfordulhatnak olyan pókfajok (mérges dajkapók, pokoli cselőpók, búvárpók), melyeknek csípése több napig tartó égő fájdalmat, végtagbénulást, heves szívdobogást okozhat, de éjszakai vagy vízi életmódjuk miatt viszonylag kevés az esély a velük való találkozásra.

Féljünk a pókcsípéstől?

Az előbbiekben leírtak miatt, szinte érthetetlen, miért is van akkor ennyi arachnofóbiás ember, főleg nő, hazánkban, akik pánikszerűen rettegnek a pókoktól. A statisztikák szerint a legrosszabb, ami történhet velünk, ha találkozunk egy sima, lakásban előforduló pókkal, hogy hálót sző a szoba sarkába, vagy okoz pár viszkető foltot a lábszárunkon.

Ezt pedig egy kis jegeléssel csillapítani is tudjuk, hiszen ilyenkor mérget nem fecskendez a bőrünkbe, ami a problémát okozhatná. A pókcsípés okozta kellemetlen tünetek enyhítésére népi gyógymódok is rendelkezésre állnak: káposzta- vagy bazsalikomlevélből készült borogatás például csökkenti az égő, viszkető érzést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top