Egészség

Kemoterápiás kezelése után napokkal nyert táncversenyt a tízéves lány 

A rákkal folytatott harcát táncolja el egy chicagói kislány. A legjobb persze az lenne, ha ezzel nemcsak táncversenyeket nyerne, hanem a betegséggel szemben is győzelmet aratna. Egyszer s mindenkorra.

Ava Blaser hihetetlenül tehetséges és elhivatott táncos, sőt roppant sikeres is. Mindössze tízéves. Jelenleg kemoterápiás kezelés alatt áll, a rangos táncversenyről pedig, amelyet a napokban nyert meg, azt mondja, sokat segített a kezelés során, hogy tudta, fontos kihívás vár rá. Amikor arról kérdezték, mégis hogy lehet a kemoterápia után napokkal már táncra perdülni, ráadásul nemzetközi megmérettetésen közönség elé állni, annyit felelt, hogy mi sem természetesebb, csak dolgozik, ez hajtja.

“Trio Leo” Pic cress: @jordy.b.photo @fivedancewear #club5 #fivedancewear #dance #trioleo #avablaser

Ava Blaser (@ava_blaser) által megosztott bejegyzés,

A kislányt háromévesen diagnosztizálták veserákkal. Több hónapos kezelés után a bal veséjét és a jobbnak egy részét is eltávolították. Miután úgy tűnt, végre felépül, és tünetmentes, újabb és újabb szövődmények léptek fel. Többször műtötték, és több kemoterápiás kezelést volt kénytelen végigcsinálni.

Az orvosait is lenyűgözi a lendülete. A kezelés többeket teljesen legyengít, súlyosan megviseli a szervezetüket, Ava Blaser azonban maga a csoda, mondják. Szinte hihetetlen, hogy a kórházat elhagyva gyakorlatilag a táncparkettre vezet az első útja. Game of Survival (Túlélőjáték) című produkciójával,  amelyet ráadásul a nővére, Emma koreografált, a verseny legjobbja lett. Nem sokkal korábban egy közös táncukkal is első helyen végeztek egy másik versenyen (amelyet egyébként egy újabb, a szervezetét súlyosan megterhelő kemoterápia után alig 24 órával nyertek meg).

Azt nyilatkozta, úgy érzi, muszáj harcolnia és megszabadulnia a betegségétől. Nem hagyja abba a táncot és a versenyzést sem – mindjárt a jövő héten egy hollywoodi díjátadóra készül. Az orvosai és a családja is nagyon bizakodóak a felépülését illetően – az életereje és az elhivatottsága biztosan példaértékű. Egyszerűen muszáj, hogy erősebb legyen a ráknál!

Kiemelt kép: instagram.com/ava_blaser

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése