Egészség

Napokat töltöttek anyjuk holtteste mellett a balesetet túlélő gyerekek

Három napnak kellett eltelnie, hogy felfedezzenek egy autóroncsot, és megmentsék a balesetet túlélő két kisgyermeket. Anyjuk holtteste pár méterre feküdt az összetört járműtől.

Megrázó történetről számolt be az ABC: három napig anyjuk holtteste közelében éltek azok a gyerekek, akik túléltek egy autóbalesetet Arkansasban. A szerencsétlenségben meghalt 25 éves édesanya holttestét a roncstól néhány méterre fedezték fel, egyéves gyermeke pedig még mindig az ülésbe volt szíjazva, hároméves testvére pedig az autópályán, az autók között szaladgált.

Ez szúrt szemet az autósoknak, akik elkezdték keresni a gyerek szüleit, ekkor leltek rá az autóroncsra, benne a túlélő egyéves gyerekkel.

Képünk illusztráció – Fotó: Donka Ferenc, MTI

A helyi seriff szerint isteni csoda a gyerekek megmenekülése, akik három napot éltek túl extrém időjárási körülmények között. Abban az időben ugyanis extrém forróság és hatalmas vihar is sújtotta a környéket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top