Egészség

Telefonon hívták fel Gergelyt, hogy nyugat-nílusi láza van

Az orvosok először agyhártyagyulladásra gyanakodtak, majd felhívták a beteget, hogy más a probléma.

Gergelyt csütörtökön hívták fel a járványügyi központból, hogy új diagnózisuk van a számára: valószínűleg a nyugat-nílusi vírus fertőzte meg. A férfi korábban nyolc napot töltött kórházban, miután 39 fokos láza lett, szédült, és kiütések jelentkeztek a testén. A kórházból különféle vizsgálatok után szerdán engedték el azzal, hogy vírusos agyvelőgyulladása van, és ha bármilyen gondja lesz otthon, menjen vissza azonnal.

A Nyíregyházán élő férfi a 444-nek írta meg, hogy a nyugat-nílusi lázat esetleg a túrázás közben ráugró kullancsoktól vagy szúnyogcsípéseken keresztül kaphatta el. A vírus emberek között nem terjed, Gergelynek ezért nem kell visszamennie a kórházba, de egyelőre nem mehet napra, strandra, és nem végezhet fizikai munkát, orvos pedig többször is látni fogja a következő napokban. Elmondása szerint már sokkal jobban van.

Fotó: Pexels

A nyugat-nílusi lázat elkapó betegek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a vírust, kisebb részüknél a Gergelyéhez hasonló tünetek jelentkeznek, egy százalékuknál viszont a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami súlyosabb következményekhez, így bénuláshoz, kómához és halálhoz is vezethet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top