Egészség

Kívül csupa csillogás, belül rengeteg áldozat – Bella Trost 5 fitneszvilágversenyt nyert negyvenévesen

Ha egész életedben sportolsz és versenyzel, akkor garantáltan megismered a fájdalmat, mert anélkül nem megy. De ezt ki kell bírni, legalábbis ezt mondja Bella. Viszonylag későn, 38 évesen találkozott a fitnesszel, előtte aerobikozott, rúdtáncolt és mindvégig aktívan versenyzett. Úgy érzi, ha kicsit előbb kattan rá erre a sportra, akkor ma már lehet, hogy fitneszszupersztár lenne. Igaz, így is világversenyeket nyer, ahol a csillogó kulisszák mögött rengeteg lemondás és sokszor szenvedés bújik meg...

Bella eredeti neve Trost Eszter, és ígérjük, eláruljuk pár sorral később, hogy most miért Bella. De kezdjük az elején! Szóval Eszter 25 évesen fejezte be az aerobikozást, amiben nagyon sikeres volt, világkupákon és világversenyeken indult vegyes párosban és csoport kategóriákban. A versenyzős évek alatt befejezte egyetemi tanulmányait, újságírói diplomát szerzett, és ezzel párhuzamosan aerobik-szakedzői diplomát is. Nagyon pörgős élete volt, több helyen dolgozott egyszerre, edzősködött, reklámfilmekben szerepelt, mégis úgy döntött 2004-ben, hogy szerencsét próbál Angliában. Ha mást nem, tökéletesen megtanul angolul.

Sport nélkül nem tud létezni

A nyelviskola és a munka mellett azonban nagyon hiányzott neki a sport, és mivel Londonban akkoriban borzasztóan nagy divat volt a rúdtánc, Eszter belefogott. Illetve ekkor már Bella volt, mert az Esztert sehogy sem tudták  magyarosan kimondani az angolok, és ezért inkább választott magának egy kiejthető nevet. És hogy miért éppen ezt?  Bella Szabó Magda Régimódi történetének szereplője, ez Eszter egyik kedvenc könyve.

Bellának annyira jól ment a rúdtánc, hogy hamarosan versenyezni kezdett, nemcsak Angliában, hanem Magyarországon is szép eredményeket ért el. Közben elkezdett tanítani a London Dance Akademyn, ahol az óráira rengetegen jelentkeztek.

„Szerettem órákat tartani. Néha olyan sok volt a jelentkező, hogy várólista volt az órákra, Londonban akkoriban mindenki ezt akarta csinálni. 2012-ben úgy éreztem, hogy váltanom kell, és kimentem Ibizára, ahol nemcsak spanyolul akartam tanulni, de azonnal dolgozni is kezdtem, mert ott nagyon drága az élet. Egy rangos klubhálózat VIP-jében kaptam munkát, ahol előkelő vendégkör volt, egyfolytában celebek között voltam. Egyszer még egy kis kalamajkába is keveredtem. Neymarral csináltunk egy közös képet, én meg kiraktam Instagramra, és másnap már a londoni brazil barátnőim hívtak, hogy a  brazil online média tele van a közös képünkkel, mert azt hitték, hogy én vagyok az új barátnője. Persze azonnal töröltem, nem is sejtettem, hogy ekkora felfordulás lesz egy fotóból! Habár attól kezdve óvatosabban kezeltem a közösségi médiát, mégis a fitneszt a Facebooknak köszönhetem, mert ott láttam az egyik barátnőmről egy képet, amin elképesztően szép és izmos volt, és azonnal megkérdeztem tőle, hogy ezt hogyan csinálta. Mikor elkezdett mesélni a fitneszről, rögtön tudtam, hogy ezt ki kell próbálnom!”

Kemény edzés, tűpontos étrend

Bella akkor még csak nem is sejtette, hogy milyen kemény munka áll egy jól kidolgozott, szép és izmos test mögött. Sőt, erre még akkor sem jött rá, mikor először elment egy fitneszverseny tájékoztatójára. Elmondták, hogy miként zajlik egy show, milyen kategóriák vannak, és az is hamarosan kiderült, hogy a versenyzés bizony nem olcsó mulatság. A tájékoztató színpadi gyakorlással zárult, ahol megmutatták a különböző pózokat és azt is, hogyan kell sétálni a kifutón. Ekkor világossá vált, hogy kell az első néhány versenyhez egy stage coach, aki megtanítja, hogy kell a színpadon mozogni, különben nincs esély a jó szereplésre. Mivel Bellát a nehézségek inkább inspirálják, mint megijesztik, ezért belevetette magát 2014 szeptemberében az edzésbe, hogy a novemberi versenyre felkészüljön.

Bella Trost, fitnesz, verseny negyvenes, sport

„Elkezdtem futni, és elkezdtem vadul fogyókúrázni – vagyis salátákat enni, fogalmam sem volt, mit kellene csinálnom. Az estélyis fordulót így is megnyertem mint a legelegánsabb versenyző. Nagyon élveztem a versenyt, és ott, akkor eldöntöttem, hogy komolyabban akarok foglalkozni ezzel.

Januárban megtudtam, hogy két szövetségnek is nagy fitneszversenyei lesznek áprilisban. Arra már másként akartam felkészülni, sokkal profibban. Lett egy saját edzőm, és ezzel egy teljesen új világba csöppentem. Kaptam egy speciális étrendet, amit tűpontosan betartottam. Először nagyon nehezen ment az új diéta, egy darabig mindent kihánytam, mert nem bírtam megemészteni az előírtakat. Elkezdtem konditerembe járni, ahol fogalmam sem volt, mit és hogyan kell csinálni. A körülöttem edző fiúk jókat nevettek rajtam, de nem adtam fel. Mindent elkövettem, hogy sikeres legyek, YouTube-on fitneszvideókat néztem, és mindent próbáltam megtudni, megtanulni a súlyzós edzésről, a táplálkozásról, a versenyekről.

A normális testsúlyom 57 kiló körül mozog, de az első versenyre lefogytam 49 kilóra. A végén annyira gyenge voltam, hogy sokszor már alig tudtam felmenni a lépcsőn a lakásomba, és egyszer két napra ágynak estem. Az utolsó két hétben szólni sem lehetett hozzám, iszonyú ingerlékeny voltam. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy a testem nyerő formába kerüljön a nagy napra.

Rengeteg anyuka is versenyez, gőzöm sincs, hogy egy vagy két gyerek mellett hogyan lehet ezt végigcsinálni, mert a kimerülés határán, az önsanyargatás csúcsán mindenki elég elviselhetetlenül viselkedik. Nyerni viszont akkora eufória, hogy azért megéri.

A verseny napján már módjával, de lehet édességet enni, és ettől annyira felpörgünk, hogy mindenkinek nagyon jó a kedve, jó a hangulat. Az első show-ra való felkészülésnél kialakult egy kis közösség a csajokkal. Mindegyikünknek az volt az első versenye, együtt jártunk a színpadimozgás-tanfolyamra, egyfolytában a diétáról, az edzésről és a bikinikről beszélgettünk. Csak a versenyre koncentráltunk, és fel sem tűnt, hogy mennyire szürreális az egész.

Most már nem sanyargatom ennyire magam. Egy jó edző elengedhetetlen, de megtanultam, hogy nem mindent kell úgy csinálni, ahogy más mondja, ismerem a testem és a határaimat, és tudom, mit kell változtatnom az étrendben és edzéstervben, hogy a versenyformámat elérjem.”

Bella azt mondja, későn érő típus, ha korábban kezdte volna a fitneszkarriert, akkor mostanra akár szupersztár is lehetne. Jelenleg 42 éves, és a 35+-osokkal indul, bikini kategóriában. Pontosan azért, hogy sokkal hatékonyabb lehessen, egy táplálkozási tanácsadói végzettséget is szerzett, így már egyedül is tudja, hogy mit kell ennie a felkészülési szakaszban. És persze az sem elhanyagolható előny, hogy most már töviről-hegyire ismeri a versenyek világát belülről.

„Nagyon kötött szabályok szerint működik minden: a szövetségek meghatározzák, hogy milyen bikini, cipő és estélyi vagy jelmez kell. A ruha meg a cipő bizony komoly összegekbe kerül. Valamelyik szövetségnél a rád fújt barnító pontos márkája is meg van határozva, éppen azért, hogy teljesen egyformák legyünk, ugyanabban a fényben pózolunk. Miután lefújnak, elég ragadós leszel egy darabig, nem használhatsz sem dezodort, sem parfümöt, mert az önbarnító akkor megsérül. Ami azt jelenti, hogy a gyakran 12 órás versenynapon ugyan szépen csillognak a lányok, elegáns a megjelenés, de nagyon koszosak tudunk lenni… A verseny előtti napon már délutántól nem szabad inni, hogy ne legyen víz a testedben, és a nehéz, megerőltető edzést is abba kell hagyni a show előtt 3-4 nappal, hogy az izmaid ne tartsák a vizet.

Az utolsó két hét már nagyon nehéz tud lenni, sokszor már olyan kevés az energiám, hogy azt is meggondolom, felemeljem-e a távirányítót. Volt olyan is, hogy a kíméletlen diétától és ezáltal a test stresszes állapotától elkezdett ritkulni a hajam és a szemöldököm. Versenyekre mindig póthajjal megyek, mert a pózolás közben jó trükknek számít, ha gyönyörű hajukat dobálni tudják a lányok. Nehéz megérteni ezt másoknak, de a versenyekre készülve csak az a fontos, hogy szálkásodjunk, és az izmaink minél jobban láthatóvá váljanak.

A tökéletes alakért sok áldozatot hozunk, de azért a bikini kategóriában messze nem teszünk olyan durva dolgokat, mint néhány bodybuildinges, akik drogok nélkül nem tudják elérni a kívánatos formát.

Legközelebb novemberben megyek versenyre, Miss Hungaryként indulok egy nemzetközi kulturális szépségversenyen Los Angelesben. Arra még találnom kell valakit, aki tervez nekem egy nemzeti estélyit, és persze neki kell állni a kemény edzésnek szeptember elején.”

Bella Trost, fitnesz, sport, negyvenes nő

Rengeteg áldozat pár perc örömmámorért

Bella azt mondja, a versenyeken soha nem érezte, hogy a lányok fúrnák egymást. Bizonyára van egy kis féltékenység néhány versenyzőben, de az ilyesmivel kár foglalkozni. Jó barátai vannak a fitnesz világából, akikkel élvezik, amit csinálnak. Miközben néha mazochizmusnak tűnik a felkészülés, a győzelem akkora örömmámor, hogy ez kárpótolja őt a teste sanyargatásáért.

„Jobb szeretek rövid távra koncentrálni. Amikor az ember sportol, nehéz évekre előre gondolkozni. Néha úgy érzem, már elfáradtam a versenyzéstől, aztán azon kapom magam, hogy már készülök is a következőre. Áprilisban nagy álmom teljesült azzal, hogy sikerült Amerikában nyernem, az egyik legrangosabb szövetségben, a WBFF-ben. Kellett egy kis szünet, de már érzem, hogy kész vagyok az új kihívásokra. Nagyon szeretem a pörgős életet, de a családalapítás is motoszkál a fejemben. Sportolni mindig fogok, és sporttal kapcsolatos dolgokkal is, azt gondolom, mindig fogok foglalkozni, hiszen ebben nőttem fel. Szeretek modellkedni és reklámfilmekben szerepelni, írni és nyüzsögni. A legutóbbi utam Los Angelesbe vezetett, és nagyon inspirálónak találtam a várost. El tudnám képzelni, hogy ott indítsak új karriert, de az is nagyon fontos, hogy hazajárhassak, hiszen a szüleim, a családom és sok barátom itt él. Bármi és sok minden megtörténhet, majd meglátjuk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top