Egészség

Te hány kilométert tolsz bele a porszívóba egy hét alatt?

Szerzőnk egy takarítós napon hat kilométert abszolvált.

Évek óta azzal ugrat a barátnőm, hogy szerinte hetente több kilométert is belenyomok a porszívóba. Mentségemre szóljon, hogy nem vagyok tisztaságmániás, viszont van két macskám, akik éktelen mennyiségű szőrt szórnak szét naponta a lakásban, és mindehhez voltam olyan hülye, hogy négy évvel ezelőtt bordó szőnyeget vettem a nappaliba. Hiba volt, mert azon jól látható mindkét állat szőre, vagyis folyamatosan az az érzésem, hogy egy szőrtengerben élünk. Na, ezért tologatom szorgalmasan a porszívót – mégis gáz, hogy csomókban áll a nappaliban a macskaszőr.

Na mármost, a telefonomon alapból van egy egészségapp. Sosem nézegettem, mire jó, de néhány héttel ezelőtt felfedeztem, hogy zseniális, ugyanis látom, hány lépést és hány kilométert teszek meg egy nap. Ha szép az idő, akkor esténként sétálunk egy nagyot a lányommal, úgyhogy mostanában mindig megnézem, hány kilométert mentünk. Átlagosan kettőt szoktunk, ami nem túl sok, de nem baj, elvégre nem a megtett távolságért megyünk, hanem azért, hogy egy kicsit mozogjunk, friss levegőn legyünk.

Vasárnap viszont rekordot döntöttem, méghozzá úgy, hogy ki sem tettem a lábam a házból. A barátnőmnek igaza volt: egy egyszerű takarítós nappal sikerült 6 kilométert megtennem – a lakáson belül. Na, erre mondja azt valaki, hogy a házimunka nem munka, és a nők lusták…

porszívó, lépés, egészség, app

A porszívózás valójában egészséges szórakozás (fotó: Thinkstock)

Az eredmény persze meglepett, de aztán nekiálltam gondolkozni: viszonylag nagy, emeletes házban élünk, így elég sokat kell lépcsőzni. Egy nap alatt legalább százszor felmegyek és lejövök, pedig már régen kialakítottam azt a taktikát, hogy amit nem fontos felvinni, azt lerakom a lépcsőre, és csak akkor megyek fel, ha muszáj. És tökre irigylem azokat, akiknek nem kell lépcsőzniük, mert tényleg gyilkos tud lenni a föl-lemászkálás. Annak pedig a legnagyobb respekt, aki a negyediken lakik lift nélkül, és az összes cuccát, nagybevásárlást, minden egyebet gyalog kell felcipelnie. Vagy mondjuk a babakocsit, gyerekkel együtt, naponta többször. Kíváncsi is lennék, ők hány kilométert tolnak bele csak úgy a lábukba?

Visszatérve a porszívóhoz: vicces lenne, ha maga a készülék mérné a megtett utat, és ellenőrizni lehetne, vajon hány kilométert porszívózunk egy hét, egy hónap vagy egy év alatt. Valószínűleg döbbenetes számok jönnének ki… Ha ezt most egy gyártó olvassa, és megtervezi a számlálós verziót, akkor jelzem: az ötletgazda én vagyok, de támogatom a projektet!

Menni kell

Az orvosok azt tanácsolják, hogy ha biztosítani akarjuk az egészségünket, gyalogoljunk mindennap legalább 6000 lépést. Apróbb szépséghiba, hogy a porszívózás ebbe aligha számolható bele, a javaslat ugyanis úgy szól, hogy ezt a legkevesebb 6000 lépést friss levegőn, a sétánál erősebb tempóban kell megtenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top