Egészség

Vak cicának köszönheti csodás gyógyulását a daganatból felépülő nagymama

Az idős asszonyról lemondtak az orvosai, azonban, miután imádott cicáját beengedték hozzá, megmagyarázhatatlan módon gyógyulni kezdett.

Az alábbi cicát Donnynak hívják, a neve elé azonban rövidesen lehet, hogy odakerül a „szent” is, lévén csodával határos módon gyógyult meg a gazdája.

Donny nem csak cuki, de a jelek szerint csodatevő képességei is vannak. (Fotó: Instagram)

A 88 éves asszonynál hónapokkal ezelőtt tüdőrákot diagnosztizáltak, kora miatt pedig az orvosai úgy ítélték meg, hogy már nem lehet rajta műtéttel segíteni. Így mindössze öt sugárkezelést követően egy hospice-házba küldték, ahol segítenek neki és családjának átvészelni az elkerülhetetlent.

Igen ám, de ekkor a család bevitte hozzá Donnyt, a vak macskát, amelynek az idős hölgy ugyancsak megörült. Olyannyira, hogy az orvosok később hitetlenkedve konstatálták, hogy a sugárkezelés hatásosnak bizonyult, ezért további 12 alkalmat írtak elő.

A történet vége valódi hepiend: Donny és gazdája a kezelést követően gyógyultan hagyhatták el a kórházat. A vak cica a bizonyíték, hogy csodák igenis léteznek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top