Egészség

Már a műtőasztalon feküdt az elbocsátott szívsebész betege, amikor szóltak neki, hogy mégsem lesz műtét

Már az altatót is megkapta, amikor közölték vele, hogy nem lesz műtét.

Már fertőtlenítve, benyugtatózva a műtőasztalon feküdt az elbocsátott szívsebész betege, amikor szóltak neki, hogy elmarad a beavatkozás. Az ATV Heti Napló című műsorának vasárnapi adásában arcának vállalása nélkül megszólaló beteg zárójelentésére azt írták: „technikai okból” nem műtötték meg – írja a hvg.hu.

A vidéken élő, középkorú asszony elmondta, még autójuk sincs, így már a felutazás sem volt egyszerű Budapestre, ahol még egy hétig „nem csináltak semmit” vele, pár vérvételen, előkészítő vizsgálaton kívül. Az operáció napján reggel 5 órakor felkeltették, jött a nővér, fertőtlenítették a testét, nyugtatót kapott, majd mikor dél körül kicsit magához tért, mondták neki, hogy mégis elmarad a műtét. „Csak néztem félkómásan, valamit mondtak, hogy etikai vagy politikai okból…, már minden összefolyt” – mesélte.

A zárójelentésére azt írták: technikai okból nem került sor a műtétre.

A többgyerekes asszonyt végül egy másik kórházban hamarosan megműtik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top