Egészség

Orvosok nélkül, otthon akart szülni – elveszítette a kisbabáját

Journey Moon édesanyja hat napnyi vajúdás után döntött úgy, hogy orvosi segítséget kér. Addigra már késő volt. A netezők röviddel kislánya halála után gyerekgyilkosnak kiáltották ki.

A halva született kislány, Journey Moon édesanyja, Lisa (akinek nevét a Daily Beast című amerikai lap a saját kérésére változtatta meg) már jóval kislánya születése előtt eldöntötte, hogy gyermekét az orvosoktól, dúláktól és önjelölt szülésznőktől a lehető legtávolabb, vidéki otthonában hozza majd a világra. Mindezt azután, hogy csatlakozott egy – mára már betiltott – Facebook-csoporthoz, melynek tagjai az úgynevezett „szabad szülés” nagyköveteinek aposztrofálták magukat.

szülés szabad szülés tragédia császármetszés

Kép forrása: Daily Beast

Lisa az utolsó utáni pillanatig tartotta magát az elhatározásához: a szülés során kizárólag a férje volt mellette, no meg az a 6000 arc nélküli „szurkoló”, akiket a fiatal kismama időről időre tájékoztatott az interneten a szülés fejleményeiről. Részletesen beszámolt nekik a fájásokról, arról, hogyan és mennyire tágult ki, sőt még az erős fájdalmairól és a kétségeiről is írt nekik. A csoport tagjai Lisa bejegyzéseire kivétel nélkül támogatólag reagáltak; hozzászólásaikban „harcos nőnek” nevezték, és azt kérték tőle, hogy „bízzon a testében” – írja a Daily Beast 

Lisa végül október 8-án posztolta utolsó bejegyzését, amiben arról tájékoztatta a csoport tagjait, hogy kislánya, Journey Moon egy nappal korábban, október 7-én halva született. „Egy masszív húgyúti fertőzés miatt halt meg, ami a vajúdás során alakult ki nálam…” – írta Lisa, majd hozzátette, a poszt írásakor még a kórházban lábadozik, és csak a következő nap engedik majd haza.

Mi az a freebirth, vagy „szabad szülés”?

A „freebirth”, vagyis a mindenfajta segítség nélküli szülés egy még meglehetősen ritka, ám a közösségi médiának köszönhetően sajnos egyre népszerűbb irányzat az Egyesült Államokban. A freebirth hívei, akiket elsősorban a közösségi média zárt csoportjai hoznak össze, a „véletlenül megszültem a gyerekemet egy taxi hátsó ülésén” jelenségéből hoztak létre egy látszólag teljesen tudatos „szülésformát”, aminek legfőbb alaptétele, hogy a szülés csoda, és nem orvosi vészhelyzet.

A Daily Beast az esettel kapcsolatban megszólaltatta a NYU szülész-nőgyógyász professzorát, Bruce Youngot, aki elmondta, annak a valószínűsége, hogy egy nő otthon, mindenfajta segítség nélkül, komplikációk nélkül hozzon világra egy gyermeket, 80 százalék. A szakember szerint a fennmaradó 20 százalékban egészen biztosan jelentkezik valami olyan komplikáció, ami szélsőséges esetben akár az anya és a gyermeke életét is veszélybe sodorhatja.

Young professzor szerint a kórházban annak a valószínűsége, hogy az ilyen komplikációk kedvezőtlen kimenetellel (az anya, a gyermeke vagy mindkettő halálával) végződne, kevesebb, mint egy százalék. „A magam részéről inkább választanék egy császármetszést és egy egészséges babát, mint egy halott babát vagy egy halott anyát” – nyilatkozta.

Csakhogy, amint azt Lisa példája is mutatja, nem mindenki gondolkodik így. Kislánya halála után a fiatal kismama még meg is köszönte a csoport tagjainak, hogy végig mellette voltak, és megengedték neki, hogy kiírja magából a gyászt is, amit a gyermeke elvesztése miatt érzett. A csoportot az eset óta olyan sokan jelentették (többek között a csoportba beépült szkeptikusok is), hogy a Facebook mára beszüntette.

A szkeptikusok azonban nem érték be ennyivel. A csoport megszüntetése előtt kimásolták Lisa posztjait és a rájuk érkezett reakciókat, majd megosztották őket a saját oldalaikon „elrettentő példaként”. Mondanunk se kell, hogy a tragédiával végződő szülés története villámgyorsan terjedt a kritikusok körében, akik ostoba, felelőtlen gyerekgyilkosnak kiáltották ki a fiatal kismamát. Sokan odáig merészkedtek, hogy saját privát oldalán támadják meg a gyászoló nőt.

Lisa a Daily Beastnek adott interjújában elmondta, a gyermeke elvesztése felett érzett gyászt különösen nehézzé tették az őt ért támadások. Hozzátette, Journey Moon halála ellenére is hisz abban, hogy egy kismamának joga van megválasztani a számára ideális szülést, bár az is igaz, hogy a következő alkalommal ő is egy „kevésbé természetes” változat mellett teszi majd le a voksát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top