Egészség

Felidegesítette a kisbabája, bosszúból kitette meztelenül a fagyba

A nő fotókat is készített a szenvedő újszülöttről, hogy megfenyegesse az apát.

Döbbenetes kegyetlenségre ragadtatta magát az Oroszország délnyugati részén található Balakovo városában egy húszas évei közepén járó anya – írja a Sun. A lap beszámolója szerint Elizaveta Klimova kizárta három hónapos gyermekét a fagyos hidegben az erkélyre, majd fotókat készített a síró babáról, és elküldte őket volt férjének, a 28 éves Alekszandr Potrjaszovnak, akitől a gyerek született. A nő a képek mellé azt írta: „Tessék, vess rá egy utolsó pillantást. Kizártam az erkélyre, b…d meg. Fagyjon csak meg a p…ába. K…vára felb…ta az agyamat.”

Az eset még októberben történt, a nyilvánosság azonban csak a közelmúltban értesült róla, miután Potrjaszov közzétette a képeket a közösségi oldalán. „Azért osztottam meg a képeket, hogy elvegyék a gyereket az exfeleségemtől. A fotók ismeretében félek, mire lehet képes a lányommal. Folyton azon jár az eszem, hogy halálra fagy a kicsi, vagy otthagyja az utcán, és már nem bírom tovább” – mondta a férfi a helyi sajtónak. Ugyanakkor azt is hozzátette: magához venni nem tudja a lányát, mert ahhoz „túl sokat dolgozik”.

A képek nyilvánosságra kerülése után Klimova azzal vádolta Potrjaszovot, hogy magára hagyta őt a gyerekkel egy fillér nélkül. A nő szomszédai szerint az apa valóban otthagyta a feleségét nem sokkal a baba születése után, és elköltözött a közeli Volszkba. Kapcsolatuk állítólag mindig is feszült volt, a válásuk óta pedig még tovább romlott a helyzet. Az orosz rendőrség vizsgálja az esetet.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Profimedia / Wavebreak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése