Te is feszengsz, ha a földre kell ülnöd? Ezért ülünk sután szék nélkül

Földön vagy széken?

Az Arábiai Lawrence című film egyik jelenete tökéletesen érzékelteti azt, hogy mi, európaiak, akik a székhez szoktunk, mennyire esetlenül mozgunk más kultúrák közegében. Abban a jelenetben, amikor T. E. Lawrence és Brighton ezredes meglátogatja Faisal hercegnek, az arab lázadás vezetőjének sivatagi táborát, a kultúrák közötti különbség szemléletes: a herceg a sátrában fogadja az érkezőket, ahol gyönyörű szőttesek díszítik a mennyezetet, középen hatalmas rézszamovár, a földet pedig gazdagon hímzett szőnyegek borítják, szék azonban nincs. Az egyenruhás, fényes lovaglócsizmát viselő Brighton helyet foglalt a szőnyegen, és a merev angol tiszt legalább olyan esetlenül néz ki, mint Lawrence a nőiesen oldalra hajlított térdeivel. Mindeközben a herceg kényelmesen ül a földön, és otthonosan mozog ebben a közegben.

Jelenet az Arábiai Lawrence című filmből

Azt, hogy széken vagy a földön ülünk, az éghajlat, a ruházkodás és az életmód is meghatározta az évszázadok során. A hideg és nedves padlók nem tették lehetővé sem a térdelést, sem a guggolást, és arra sarkallta az embereket, hogy keressenek más alternatívákat a pihentető testtartásra. Azok a városiak, akik szűk ruhákat hordtak, nem tudtak sokáig guggolni, és a lábszáron ücsörgés sem volt komfortos, így náluk hamarabb elterjedt a szék, mint a nomád népeknél, ahol olyan ruhában jártak, amely nem korlátozta a mozgást. De ezeket nem tekinthetjük minden társadalomra érvényes, általános okoknak, ugyanis amíg a nomád életmódot folytató mongolok használtak összecsukható székeket, addig a japánok és a koreaiak még a leghidegebb időkben sem ültek székre. Sőt, az első székek sem egy rideg éghajlatú országban, hanem Egyiptomban készültek.

Az első székek

Amint őseink elkészítették első fekhelyüket, megjelentek az első kezdetleges ülőalkalmatosságok is, de a klasszikus értelemben vett bútorkészítés Egyiptomban kezdődött meg. Az ókori egyiptomiak eleinte ágyakat, kanapékat használtak még az étkezésekhez is. A legkorábbi, képen megörökített jelenet, amelyen szék látható, a 7. századból való: egy asszír királyt, a feleségét és szolgálóikat ábrázolja, akik a győztes csatát ünneplik. A király egy szófára hasonlító kanapén fekve, a királyné pedig egy karosszékben ülve falatozik. A szófa és a szék is szokatlanul magas, fellépőt igényel mindkettő: a magasság a szolgák fölé emelkedést hivatott érzékeltetni.

Egyiptomi szék

Az egyiptomiak egyszerű padok helyett szépen díszített székeket készítettek, a kényelemre is nagy hangsúlyt fektetettek, és többféle ülőalkalmatosságot használtak: támla nélkülit, hajlított támlást, klasszikus négylábú széket és keresztlábasat is. A fáraóknak természetesen, mint mindenből, a székekből is a legjobb, legszebb, gazdagon díszített trónszékek jártak.

A görögök már mobilizálták is a székeket, és összecsukható változatokat is készítettek, amik leginkább a mai horgászszékekre hasonlítottak a szövetből, hevederből font ülőfelületükkel. A trónszékek náluk is fényűzők voltak: az oszloptörzseken is fellelhető hosszanti rovátkákkal és palmettákkal, azaz 7 vagy több pálmalevélből álló, legyezőszerű formákkal díszítették őket. Az ókori rómaiak székei hasonlítottak a görögökére, de a trónusok anyaga náluk nem fa, hanem masszív márvány vagy kő volt, domború formákkal, plasztikus alakokkal díszítve.

Görög szék

Bernard Rudofsky, 20. századi cseh építész, designer és társadalomtörténész kiemeli, hogy a szék hiánya nem a tudatlanság és főleg nem az elmaradás jele egy társadalomban. Példának hozza fel, hogy a japánok és koreaiak is régóta ismerték a székeket, mégis sokan még most is a földet választják az üléshez, de az indiaiak sem törték meg hagyományaikat a brit uralom alatt: számos területen még ma is a lábukra ülve étkezek, dolgoznak. A földön ülés az építészetet is meghatározza: az épületekre az alacsonyabb szekrények, ablakok, valamint az alacsony belmagasság a jellemző. A ház körüli területet sok helyen sima fafelület, a házban a talajt pedig puha szőnyegek borítják. A szék mellőzése az öltözködést is befolyásolja: azon társadalmaknál, ahol a földön ülnek, már a bejáratnál könnyen levehető szandál, papucs és a kényelmes öltözet kerül előtérbe.

Az ókor díszes székeihez képest a középkor jelentős részét az egyszerűbb és igen kényelmetlen székek jellemezték. Használtak négylábú zsámolyt, amelyből 6 és 8 szögletű is létezett, és később hevederekkel átszőtt támlákat is kapott. A praktikus összecsukható szék megmaradt ugyan, de leginkább robusztus, merev, szekrényszerű alsó résszel bíró támlás székeket használtak. A középkori urak még inkább ládákon ültek, amelyeket tárolásra is használtak, így a támlás székek is nehézkesek voltak, és a falhoz állítva használták őket, padok is csatlakoztak hozzájuk. A nemesi házakban, valamint a templomokban a trónhoz hasonló székeken ültek.

Középkori bútorok

Ma ismert székeink

A 14. században, a reneszánsz beköszöntével egyre több művész, kutató és felfedező jelent meg, akik az élet élvezetére helyezték a hangsúlyt. Ez a szellemiség a könnyebben mozgatható székek és az ülőalkalmatosságokon gyönyörű díszek, intarziák formájában jelent meg. Fénykorukat élték a kárpitozott székek, amelyeket a Németalföldön annyira megszerettek, hogy a lábak kivételével gyakran az egész széket bevonták textillel.

Később a teljes kárpitozás iránti rajongás alábbhagyott, ezzel ismét teret adva a faragásokkal, domborművekkel gazdagon díszített székeknek. Az 1600-as években, a barokk korban főleg a lakkozott, ovális székek élték fénykorukat, és a székek lába többé nemcsak egyenes, hanem ívelt formát is kapott. XIV. Lajos különösen nagy rajongója volt ezeknek a székeknek, és a párnázott ülőlapot külön, erre a célra szőtt szövettel vagy gobelinekkel borították be. A barokkos fényűzéshez a natúr fa nem illett, így arany festékkel tették előkelővé a székeket.

Fényűzés és pompa

Néhány száz éve még főként a székek külalakjával foglalkoztak, a testtartásra viszont nem sok gondot fordítottak. A szék kialakítása és a helyes testtartás közötti összefüggést Nicolas Andry de Bois Regard, egy 18. századi francia orvos és író hozta be a köztudatba. Andry úttörőnek számított az ortopédia területén: megfigyelte, hogy ülés közben hátunk hátrafelé görbül, hogy a test egyensúlyban legyen, és felhívta a figyelmet arra, hogy egy háttámla nélküli vagy egy nem megfelelő támasztást adó szék árthat a gerincünknek. Ez a megállapítás ma már magától értetődőnek hangzik, azonban akkoriban Andry volt az első, aki a gerinc egészségével foglalkozott.

A klasszicizmus idején a barokkos túlzást a letisztult formák váltották fel. A székek lábai ismét kiegyenesedtek. A támlák ugyan továbbra is kárpitozottak voltak, de a négyszögletes formák előkelő, hűvös stílust közvetítettek. A 19. század végén megjelentek a szecessziós bútorok, burjánzó növény-, valamint indadíszítésekkel, és ekkor alakult ki az a szék is, amely már emlékeztet a ma használatosakra. Előtérbe lépett a funkcionalitás, és fontos lett az egyszerűség. A világhírű Michael Thonet 1841-ben szabadalmaztatta a bútorok hajlíthatóságára vonatkozó eljárását, ezt követően pedig a székek stílusa már az a történelem, amelyben ma is ülünk.

Thonet és a világhírű szék

Andryhoz hasonlóan egy német ortopéd sebész, Franz Staffel is úgy ítélte meg, hogy a legtöbb szék inkább a szem számára készült, mint a hátnak. Az 1800-as évek végén az ő javaslatára készültek olyan alacsony háttámlás székek, amelyek támogatták az ágyéki területet, és segítették az egyensúly fenntartását ülés közben. Staffel, akit a modern iskolai székek atyjának is neveznek, fontosnak tartotta, hogy a szék igazodjon a gerincoszlop kettős S görbületéhez. A 19. század folyamán, amikor az általános iskolai oktatás kötelezővé vált, és a gyerekek egyre több időt töltöttek az osztályteremben, a kutatók számos asztal-szék kombinációt kipróbáltak a testtartás javítására. A stabilitás érdekében egészen elképesztő ötletek is születtek: biztonsági öveket, valamint  fej- és arcszíjakat is használtak kísérleti jelleggel, amelyek igen szürreális képet adhattak.

1913-ban egy svájci anatómus, Hans Strasser készítette el annak a karfás széknek az ősét, amelyet később Bengt Åkerblom fejlesztett tovább. Åkerblom, a svéd kutató röntgensugarakat is használt az ülés tanulmányozására, és megalkotta a háthoz igazodó, hajlított támlájú széket, amely sokunk életét megkönnyítette.

Az angol pszichológus, Paul Branton szerint a székek a gravitáció és az emberi anatómia közötti konfliktus megtestesítői, ugyanúgy, ahogy a földön ülő társadalmakban a párnák, valamint a különböző támaszok igyekeznek kiegyenlíteni a természet törvényeit.

Bengt Åkerblom széke