Egészség

Kórházi horror: beleragasztották a cumit a gyerek szájába

Sokkoló videó került fel az internetre, amelyen egy mindössze 12 hetes kisbaba látható, akinek ragasztószalaggal rögzítették a cumiját a szájába.

Az eset az ingusföldi Nazran városának központi szülészetén történt, a felvételt az Instagramon osztotta meg egy anyuka, aki szemtanúja volt az esetnek. A videót több lap, például a brit Mirror is átvette, ez látható alább. A felvételt készítő nő annyit írt a videó alá: „Gyenge idegzetűek ne nézzék meg!”

Képünk illusztráció (Fotó: Thinkstock)

A videón látszik, hogy a kisbaba a fejét rázza a cumi ellen tiltakozva, azt azonban csaknem egy fültől fülig érő szalag tartja a helyén.

A Mirror értesülései szerint a kisbaba anyjának – aki addig szinte minden percet az újszülött mellett töltött – haza kellett szaladnia a kórházból, hogy a másik gyerekére is ránézzen egy kicsit.

A kórház tagadja, hogy közük lenne az esethez, állításuk szerint nem egy orvos vagy egy ápoló ragasztotta bele a cumit a gyerek szájába. A kórház főorvosa szerint az ápolók szinte folyamatosan figyeltek a gyerekre, a videó akkor készülhetett, amikor az egyik ápoló pár percre kiszaladt a szobából.

„A kisbaba egy hideg szobában fekszik, ahol nincs fűtés!” – írta a videó készítője, aki hozzátette, a kisbabának annak ellenére ragasztották a szájába a cumit, hogy problémái vannak a tüdejével.

Az Instagram-felhasználókat sokkolta a felvétel, több száz kommentet hagytak a videó alatt, többek között azt sürgetve, hogy tegyenek rendőrségi feljelentést az ügyben.

„Én is voltam abban a kórházban a kisbabámmal, rettenetes volt, szinte mindenkivel balhézni kellett” – írta az egyik kommentelő.

A főorvos szerint a gyereknek nem lett semmi baja, a cumit nem ők ragasztották a szájába, de azt is hozzátette, hogy a felvétel kiszivárogtatása „erkölcsi károkat” okozott a kórháznak és az ott dolgozó szakembereknek. Hozzátette, hivatalos vizsgálatot kezdeményez annak kiderítésére, hogyan történhetett az eset. Bár a hatóságok nem kommentálták a történteket, a brit lap úgy értesült, hogy már a rendőrség is nyomoz az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top