Egészség

Betontömbök torlaszolták el a mentő útját, mikor egy 16 hónapos kislányhoz sietett

A környéken alig járhatók az utak.

Belázasodott, majd fürdetés után elkékült, és nem vett levegőt az a 16 hónapos kislány, aki családjával a Győr-Moson-Sopron megyei Harkán él. A szülők mentőt hívtak, csakhogy a háztól nem messze betontömbök zárták el a mentők útját.

Forrás: RTL Klub

A navigáció ugyanis egy magánútra vitte őket, amit a tulajdonosok így zártak el a forgalom elől – számolt be róla a Kisalföld. A mentősök végül kiszálltak az autóból, és kézzel emelték odébb az egyik betontömböt, hogy folytathassák az utat. A környéken egyébként is alig járhatók az utak.

A család közben kétségbeesetten próbálta lélegeztetni a gyereket, akihez végül időben kiértek a mentők – azóta jobban van. A lakóparkot építtető cég ügyvezetője az RTL Klub Híradójának azt mondta, nagyon nehezen halad a kivitelezővel az utak felújítása, a lakópark maradék ingatlanjainak eladásából származó bevételt is erre fogják költeni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top