Egészség

Ezért dolgoznak kimerülten a fővárosi buszsofőrök

A létszámhiány miatt a munkatársak túlterheltek, ami a balesetveszélyt is növelheti.

Túlterheltek a fővárosban dolgozó buszsofőrök és a távolsági buszvezetők a létszámhiány miatt. A szakszervezeti vezetők szerint a túlterheltség növelheti a balesetveszélyt. Ezen pedig tovább ronthat a megemelt túlórakeret bevezetése – írja az ATV.hu.

Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondta, a BKV-nál folyamatosan keresnek sofőröket a létszámhiány miatt, de nem ritka, hogy az új munkatársak hamar felmondanak, miután szembesülnek a munkakörülményekkel. A szakszervezeti elnök szerint a buszsofőrök sokszor „élőhalottként” mennek dolgozni.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet vezetője, Komáromi Zoltán arról beszélt, hogy csak a nagyobb társaságok alkalmaznak külön szakembert a dolgozók egészségügyi szűrésére. A kisebb cégeknél a sofőrök a saját háziorvosukkal végeztetik el a vizsgálatot.

Tíz perc alatt azonban nem derül ki, hogy van-e a páciensnek eltitkolt betegsége. Ezért a háziorvosok egy része nyilatkozatot írat alá a sofőrrel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top