Egészség

Élete legnehezebb döntése előtt áll az apa, aki egyedül neveli sziámi ikerlányait

Az 50 éves szenegáli apának előbb-utóbb döntenie kell: vagy beleegyezik a szétválasztó műtétbe, amely egészen biztosan megöli egyik kislányát, vagy kivár. Ezzel azonban mindkettőjüket elveszítheti.

2016. május 18-a: a nap, amikor a sikeres szenegáli projektmenedzser, Ibrahima Ndiaye élete örökre megváltozott. A férfi, akinek első házasságából már volt két kamasz fia, aznap második feleségével sietett a dakari kórház szülészetére. „Amikor kiderült, hogy a feleségem gyermeket vár, madarat lehetett volna fogatni velünk. Hát még, amikor kiderült, hogy kislányunk lesz” – idézte fel a várandósság legszebb pillanatait Ibrahima a BBC brit hírcsatornának.

A szenegáli apuka az utolsó utáni pillanatig azt gondolta, minden rendben van. Még akkor se aggódott, mikor a kórházba érve az orvosok a sürgősségi császármetszés mellett döntöttek. „Azután rémültem meg, miután a feleségemet betolták a műtőbe, a kezelőorvosa pedig nem sokkal később jelezte, hogy beszélni akar velem.” Ibrahima ezután tudta meg, hogy felesége sziámi ikerlányoknak adott életet.

„Iszonyú dühös lettem. Elsősorban azokra az orvosokra, akik a korábbi ultrahangos vizsgálatokat végezték” – vallotta be a férfi, aki egészen addig, míg személyesen nem találkozott lányaival, abban bízott, hogy az orvosok könnyen szét tudják választani őket. Elsírta magát, mikor szembesült azzal, hogy a lányok közös testen osztoznak, egyikük ráadásul életveszélyes állapotban volt.

sziámi ikrek szenegál london szétválasztás

„Vadidegenek fotózták a gyerekeimet”

Ibrahima a BBC-nek elmondta, az első néhány nap kétségbeesése után valami megváltozott benne: „Rájöttem, hogy az a feladatom, hogy megvédjem a lányokat. Ha kell, mindenáron.” Mint kiderült, az apának minden oka megvolt félteni gyerekeit: leginkább az ország babonás felétől. „Ők nem sziámi ikreknek gondolják őket, hanem isteni közbeavatkozásnak, büntetésnek, sőt egyenesen boszorkányságnak.

Miután tudatosult benne, hogy a szenegáli orvosok nem keresnek megoldást a lányoknak, csak várnak arra, hogy a lányok meghaljanak, Ibrahima úgy döntött, máshol keres segítséget. Csakhogy hiába vette fel a kapcsolatot tucatnyi országgal (többek között belga, német, norvég, svéd és amerikai orvosokkal), mindenhonnan elutasították. „Volt, aki azt írta vissza, teljesen feleslegesen próbálkozom, mert a lányok így is, úgy is halálra vannak ítélve” – mesélte.

Bár közel járt hozzá, Ibrahima mégsem adta fel a reményt. Így jutott el a londoni Great Ormond Street Hospital orvosaihoz, akiknek – mint kiderült – rengeteg tapasztalatuk van sziámi ikrekkel. „Az egyik orvosuknak, Paolo De Coppinak elküldtem a lányok leleteit, ő pedig még aznap annyit válaszolt, hogy jöjjünk.

Mindent feladott a lányaiért

Ahhoz, hogy hosszú távon Londonban élhessenek, Ibrahimának fel kellett adnia a jól fizető állását, és jóformán mindent, ami a korábbi élete volt. Felesége ugyan elkísérte őt és a lányokat, Ndeye-t és Marieme-et Londonba, de néhány hónap után inkább visszaköltözött Szenegálba, az apa így most egyedül viseli gondját az ikreknek.

És mintha mindez nem lenne untig elég, az apának az orvosi vizsgálatokat követően élete egyik legnehezebb döntésével kellett szembesülnie: kiderült ugyanis, hogy Marieme szíve gyengébb, mint azt orvosok gondolták. „Gyakorlatilag Ndeye szíve tartja életben, ezért az orvosunk szerint kizárt, hogy túlélje a szétválasztást.” De van más baj is. Dr. De Cappi szerint ha akkor kezdenek neki a szétválasztásnak, ha Marieme meghal, az már késő. Akkor nem fogják tudni megmenteni Ndeye-t sem.

„Egyelőre igyekszem nem gondolkozni ezen, csak éljük a napokat, egyiket a másik után. Számomra most az a legfontosabb, hogy érezzem a szívemben, hogy minden tőlem telhetőt megtettem értük. Hogy megfelelő orvosi ellátást és gondoskodást kaptak. Olyat, amit otthon, Szenegálban nem kaphattak volna” – mondja Ibrahima, aki szerint lányai igazi harcosok, és erről szerinte az egész világnak tudnia kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top