Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Egészség

„A nap, amikor arra ébredtem, hogy a fél arcom lebénult”

Szerzőnk egyik napról a másikra vesztette el a kontrollt a bal arca felett.

Az egyik reggel fura érzéssel keltem, a bal arcom zsibbadt, és mintha lassabban reagált volna a bal szemem. Először arra gondoltam, hogy utolért az influenza, vagy egy megfázás készül ledönteni a lábamról. Nem vettem túl komolyan, így nekiálltam a reggelimnek. Aztán félúton megállt a kanál a kezemben. Úristen, mi van, ha agyvérzésem van?

Már előző nap is furcsán éreztem magam, nem igazán éreztem az ízeket, a bal szemem kiszáradt és viszketett, holott a kontaktlencsémet napok óta nem használtam. Az ízérzékelésem tompulását pedig sajnos a családom is megérezte. Valójában süteménysütés közben tűnt fel, hogy valami nincs rendben: akármennyi édesítőt tettem a tésztába, nem lett édesebb, akármennyi csipet sóval próbáltam kihozni a brownie csokis ízét, nem történt semmi. Legalábbis számomra nem, de aztán az ebéd után megmaradt sütemény mennyisége figyelmeztetett rá, hogy valamit elszúrtam.

A hangokat is máshogy érzékeltem, itt azonban nem tompulásról, hanem felerősödésről tudok beszámolni: a családi asztalnál a kisgyerekek visítozása már-már elviselhetetlen volt számomra, szinte fizikai fájdalmat éreztem a fülemben a hangzavar hatására. Alig vártam, hogy hazamehessek, elvonulhassak a világ zaja elől, és kialudhassam a fura tüneteket, de nehezen is aludtam el, forgolódtam, rossz volt a közérzetem.

“Csodálattal vegyes rémülettel tanulmányoztam napról napra a tükörben az arcom” (Fotó: istock)

Hétfőn reggel aztán minden tünetem magyarázatot nyert: Bell-féle idegbénulásom volt a bal orcámon. Az orvosi diagnózist persze megelőzte némi önanalizálás, a tünetek elbagatellizálása, aztán pedig a pánik.

A Bell-féle parézist féloldali arcidegbénulásként is ismerhetjük, amely az arcidegbénulások leggyakoribb típusa. A bénulás általában az arc egyik oldalát érinti, ritkább esetben mindkettőt. Hatására az arcizom elernyed, amit a beteg képtelen mozgásra bírni. A bénulás a környezet számára is feltűnő, hiszen a mosoly féloldalassá válik, a bénult oldalon a szem nem pislant, és a szemöldök sem mozdul.

A bénulás kortól, nemtől függetlenül bárkinél bekövetkezhet. A kiváltó okot teljes bizonyossággal az orvosok sem tudják megállapítani, de a megfázás, a vírusos eredetű megbetegedések, a stressz, illetve az idegsérüléssel járó balesetek növelik a kockázatot. Az esetek legnagyobb részében a tünetegyüttes ideiglenes, és a gyógyulás pár hét után megkezdődik, esetenként azonban akár fél évig is elhúzódhat, illetve ritkán a tünetek egy életen át elkísérik a beteget.

Csodálattal vegyes rémülettel tanulmányoztam az arcomat

Volt már olyan, hogy zsibbadó testrésszel ébredtem, nem éreztem a karom, vagy a lábam zsibbadt el valamilyen furcsa alvópóz miatt. Először azt gondoltam naivan, hogy most is ez történt, de miután nem múltak a tünetek, megijedtem. Nagyon ritkán vagyok beteg, háziorvosnál is szökőévente fordulok meg, most azonban valószínűleg sikerült bepótolnom az „elmaradásomat”, ugyanis egy nap alatt jártam végig a háziorvost, a füll-orr-gégészetet, a reumatológiát, a fizikoterápiát és a neurológiát.

Mire beértem a háziorvoshoz, a reggeli kis zsibbadásból és a lassú pislogásból az lett, hogy már képtelen voltam lehunyni a bal szemem, vagy felhúzni a szemöldököm, a mosolyomból pedig fura, kissé groteszk vigyor lett – már ameddig még próbálkoztam a mosolygással, hiszen ahogy egyre jobban elvesztettem a kontrollt az arcom felett, úgy egyre kevésbé volt kedvem mosolyogni is. Amikor a neurológiáról beutaltak CT-re, már kezdett elfogyni a türelmem. Semmit nem tudtam biztosan, csak azt, hogy az arcom bal fele nem működik, és egyik osztályról küldözgetnek a másikra.

A kórház folyosóján tárcsáztam a CT-labort, hogy időpontot egyeztessek, és közben potyogtak a könnyeim, de persze csak a jobb szememből, hiszen a bal addigra már teljesen béna volt.

Magát a tünetegyüttest a VII. számú, mimikai arcizmokért felelős agyideg működési zavara váltja ki. Ez az ideg felel a nyálmirigyek és a könnymirigyek helyes működéséért is, sérülése, bénulása az ízérzékelés tompulásához, illetve szemszárazsághoz vezet.

Miután az orvosok meggyőződtek róla, hogy sem agyvérzés, sem tumor nem áll a háttérben, felállították a diagnózist, miszerint a fent említett agyideg „ideiglenesen” lebénult. Szteroidos gyógyszeres kezelést írtak elő, illetve fizikoterápiára küldtek – ennél többet nem igazán tudtak tenni. Hitegetni nem akartak, hiszen senki sem tudja előre, hogy mennyi idő a felépülés, ha egyáltalán teljesen felépül az ember.

Így néz ki egy Bell-parézissal bajlódó beteg arca

Az első pár nap, egy hét rendkívül nehéz volt. Nemhogy javult volna a dolog, inkább csak egyre rosszabb lett. Hétfőn reggel még ráncolódott a homlokom, még lecsukódott a szemem, aztán erőlködés ide vagy oda, egyre kevésbé reagált a baloldali arcizmom.

Csodálattal vegyes rémülettel tanulmányoztam napról napra a tükörben az arcom. A homlokom bal fele olyan sima volt, mintha csak botoxoltattam volna.

Kevés ember tudott a problémámról – nem akartam, hogy így képzeljenek el, nem akartam, hogy sajnáljanak, és egyre kevésbé akartam válaszolni a napjában többször elhangzó „Na, hogy vagy?” és „Javult már?” kérdésekre. Nem akartam senkit ijesztgetni azzal, hogy nem, valójában nem vagyok jól, nem lett jobb, sőt ellenkezőleg, és magamat sem akartam folyton emlékeztetni arra, hogy még semmi pozitív változás nem történt. Merthogy minél többet kutakodtam a neten, annál jobban megijedtem, hogy ez akár hónapokig is elhúzódhat, vagy akár maradandó is lehet. Egyszerűen nem akartam elhinni.

Nem akartam elhagyni a lakást, nem akartam beszélni senkivel. Képtelen voltam rendesen, szépen enni, hiszen állandóan elharaptam a számat, meg persze az ízeket sem éreztem rendesen. Szinte mindegy volt, mit eszem, édeset vagy sósat, tökfőzeléket vagy palacsintát, az étkezés funkcionálissá vált számomra. Megrémültem, mert imádok főzni, szinte a hobbimmá vált, és szeretek új ételeket, ízkombinációkat kipróbálni és kitalálni. Ezt most fel kell adnom? Hogyan főzök, sütök úgy, ha azt sem tudom megmondani, hogy elég sós-e az étel?

Ijesztő tünetek: a 20 éves brit Lucy Hawkinst alig három hónaposan diagnosztizálták arcbénulással (Fotó: Profimedia, Media Drum World)

Aludni csak szempárnával tudtam, hiszen a bal szememet képtelen voltam lehunyni és csukva tartani. És irreális félelmeim voltak azzal kapcsolatban, hogy esetleg a bénulás miatt álmomban »lenyelem a nyelvem«, és megfulladok.

Belesüppedtem a kényelmes önsajnálatba. Lemondtam a korábban megbeszélt találkozókat, és bár tudtam, hogy a valós okot nem fogom tudni kideríteni, azon kezdtem el gondolkozni, hogy miért történt mindez velem. Nagyon drámaian fogtam fel, de akkor, azokban a napokban nem láttam a kiutat, és nem tudtam, hogy valaha visszanyerem-e az arcomat. Fiatal, szingli nőként ijesztő volt a gondolat, hogy „torzult” arccal kell leélnem az életem.

Ráncoknak ennyire még soha nem örültem

Mit tudtam azon kívül tenni, hogy szedtem a gyógyszereket, tornáztattam az arcom, és vártam a javulást? Valójában nem sokat, de mivel a stressz nagyban hozzájárulhat a betegség elhúzódásához, arra jutottam, hogy ideje kicsit lelassítani, türelmesebbnek lenni magammal, és másokkal is. Elkezdtem meditálni, relaxálni, este tíz után már nem bámultam semmilyen képernyőt, inkább olvastam helyette. Emberek közé még mindig nem szívesen mentem, de hosszú sétákra indultam a melegedő időben. Próbáltam pozitívan gondolkodni, és magam elé képzeltem a régi, mosolygós arcomat.

Aztán valamikor a harmadik hét elején szinte észrevétlenül elkezdett javulni az állapotom. Apróságokkal kezdődött, de nekem sokat jelentettek. Megmozdult a szám bal sarka is, amikor mosolyogtam, pislantáskor a bal szemhéjam is mintha elindult volna lefelé, és még sosem örültem így ráncoknak a homlokomon.

Szerencsés vagyok, mert nálam gyors lefolyásúnak bizonyult a betegség. A javulás folyamatos volt, és most hat héttel azután a bizonyos hétfő reggel után gyakorlatilag teljesen felépültem. 

Ha esetleg hasonló szituációban találnád magad:

  • Mindenekelőtt kérd ki a háziorvosod, neurológusod véleményét!
  • Tornáztasd az izmaidat naponta! Nem szabad hagyni, hogy az izom elkezdjen leépülni.
  • Pihenj! Aludj sokat, és ne most próbálj rekordokat dönteni az edzőteremben!
  • Szerezz be szemcseppet és egy szempárnát! (Esetleg füldugót is, ha a füled is érzékeny lett a hangokra.) 
  • Étkezz vitamin- és ásványianyagdúsan!
  • Nyugodj meg! A stressz nem fog segíteni. Használd ki ezt az időt arra, hogy kicsit befelé fordulsz, és magadra koncentrálsz.

Címlap

top