Egészség

Gyógyuló magántanulóknak segít a KórházSuli

Az oktatásból tartósan kimaradó tanulók felzárkózását és visszailleszkedését segíti a KórházSuli Alapítvány a kórházi kezelés és otthoni lábadozás időtartama alatt.

2014-ben Magyarországon másfél ezer gyerek kényszerült betegség miatt magántanulói státuszba. Az ellátórendszer hiányosságai miatt azonban az az alapvető jog, hogy a gyógyulásuk alatt is megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek, nagyon esetlegesen érvényesül. Az oktatási és egészségügyi intézmények közötti rést a KórházSuli Alapítvány az önkéntesei és támogatói segítségével igyekszik betölteni.

Fotó: Telenor

A segítés lényege, hogy a betegekkel – már a kórházban és később otthon is – velük közel egyidős önkéntes középiskolások és egyetemisták foglalkoznak. Nemcsak a tananyagot adják át a lábadozó tanulóknak, hogy csökkentsék a távollét miatti lemaradást, hanem mivel ezzel nő a betegek aktivitási szintje, voltaképpen a gyógyulási folyamatot is előremozdítják.

Tóthné Almássy Mónika, a KórházSuli vezetője szerint „külső segítség nélkül a beteg gyermeket az otthon töltött hosszabb idő alatt egyre több veszteség éri. Bezárul számára a világ, kirekesztetté, kiszolgáltatottá válik, társas kapcsolatainak nagy részét elveszíti, és megsérül legfőbb szerepköre, az, hogy ő diák. Miközben újra kell terveznie eredeti céljait, jövőjét, önbecsülése meginog. Könnyen válik motiválatlanná,  és mindezek mellett együtt kell élnie fizikai fájdalmaival. A KórházSuliban olyan közösséget építünk, amelynek mindegyik tagja nyer:  a segített fiatalok nem maradnak ki a tanulásból, a kortárs közösségből, segítőikből pedig olyan felnőttek válnak, akik kreatívak, csapatjátékosok, érzékenyek a társadalmi problémákra,  megtapasztalják az önkéntes segítés örömét.

A KórházSuli három pillérre épülő programja:

 1.   A kórházba kerülő diákok az őket segítő kórházpedagógus vagy más szakember támogatásával kapcsolatba kerülnek egy olyan középiskolai szaktanárból és diákokból álló csapattal, akik személyre szabott, online és interaktív tananyagot fejlesztenek számukra.

2.   Személyes és/vagy online mentorálás, korrepetálás: az otthonukban gyógyuló gyermekeknek egyetemisták segítenek a tanulásban mentortanári segítség és szülői felügyelet mellett.

3.   Az integrációt és befogadást egyaránt támogató közösségépítés: közös alkotás, koncert vagy tábor ad lehetőséget a gyógyuló fiataloknak és az őket segítő önkéneseknek a kötetlen találkozásra.

 

Az iskolai visszailleszkedéssel immár öt éve foglalkozó KórházSuli nemcsak a beteg, hanem az egészséges gyermekek tudását és – a rászorulók segítésén keresztül – szociális érzékenységét is fejleszti, mivel a program nagy részben a segítő diákok tudására és önkéntes munkájára épül.

Mivel a beteg gyermek kimaradása a családra is nagy terhet ró – hiszen gyakran az egyik szülő otthon marad ápolni a gyermeket –, az Alapítvány célja, hogy a gyermeket és a szülőt is felkészítse a visszatérésre. A tartós távollét alatt a gyerekek digitális környezetben tanulnak, ezért a KórházSuli azt is fontosnak tartja, hogy a visszafogadó tanárok digitálisan is felkészülten várják a gyógyult diákokat, amihez a főtámogató díjmentesen vállalja az integrációban közreműködő érintettek digitális képzését.

Dr. Velkey György, az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint a KórházSuli a gyermek igényeihez és betegségéhez alkalmazkodó tanítási forma, amely hatalmas újdonság a hosszan bent fekvő, tartósan beteg gyermekek életében. „A Bethesda Gyermekkórház büszke arra, hogy referenciaintézménye lehet egy ilyen széles körű érzékenyítő programnak. A nálunk gyógyulók és a rehabilitációjukat segítő szakemberek számára is napi segítséget jelent a KórházSuli önkénteseinek újszerű látásmódja, tenni akarása.

Anett, egy otthon gyógyuló diák elmondta: „A KórházSuli programnak köszönhetően irodalom tantárgyból segítséget kaptam az idei osztályozóvizsgámra és a jövő évi érettségire való felkészülésben. Az eddigi tapasztalataim kétségtelenül pozitívak. Szerintem a KórházSuli program egy nagyszerű kezdeményezés, és segítség a tartós betegségben szenvedő fiatalok számára.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése