Egészség

„Sosem leszek ugyanaz az ember, aki akkor voltam, mikor kiderült, hogy rákom van”

Sam Kuhr hiába tünetmentes immár évek óta, képtelen magára úgy gondolni, mint aki teljesen meggyógyult. Őszintén leírta, miért.

„Amikor három évvel ezelőtt az orvosom két daganatos csomót talált a mellemben, az életem és a testem is örökre megváltozott” – kezdte a Scary Mommy oldalán közzétett vallomását Sam Kuhr. Az újságíró, akit a diagnózis után nem sokkal már meg is operáltak, azt mondja, sosem lesz ugyanaz az ember, aki a betegsége előtt volt. De mondott még mást is: például azt, hogy hiába távolították el az orvosok az összes daganatos szövetet a testéből, hiába tünetmentes évek óta, képtelen magára „rákmentes” emberként gondolni.

„Most ezt ne úgy képzeljétek ám el, hogy akkor én most a nap 24 órájában semmi mást nem csinálok, csak sajnálom magam és gyászolom az egészségem. Nem. Ezzel együtt tény, hogy a betegség, a rák, akárhova menjek, vagy akármit csináljak is, mindig ott van velem. És mindig ott is lesz” – jelenti ki Sam, aki cikkében azt is bevallotta, csak a gépiesen végigcsinált kezelés- és műtétsorozat után döbbent rá arra, valójában mi is történik vele.

daganat vallomás gyógyulás

Kép forrása: Sam Kuhr / Facebook

Az újságíró elárulta, valahányszor zuhanyozik, vagy edzeni próbál, a betegsége jut az eszébe. „Ha beállok a zuhany alá, és nem érzem a meleg vizet, a betegségem jut az eszembe. Ahogy akkor is, mikor megpróbálok kinyitni egy konzervdobozt, és nem sikerül. Szeretném, ha az emberek nem használnák azt a kifejezést a rákból felgyógyult emberekre, hogy »rákmentes«, mert szerintem ilyen nem létezik. Szerintem az, aki átesett ezen a betegségen, sosem szabadul meg tőle teljes egészében. Én például úgy élem a napjaimat, hogy gyógyult vagyok, egészen addig, míg azok a fránya sejtek újra meg nem jelennek a testemben.”

Minden áldott nap emlékeztetem magam arra, hogy nem rákban HALDOKLOM, hanem rákkal ÉLEK. És közben elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy egyáltalán van életem, amiért hálás lehetek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése