Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Egészség

Egy testben több lélek: a disszociatív identitászavar

A pszichés kórképek közül talán a többszörös személyiséget lengi körbe leginkább valamiféle misztikus köd, hiszen szinte felfoghatatlannak tűnik, hogyan rejtőzhet egyetlen testben több, egymástól gyökeresen eltérő én.

Kevin Wendell Crumbban 24 személyiség lakik. Van köztük anyáskodó asszony, kilencéves kisgyerek és egy kegyetlen Szörny is, akitől mindenki retteg. Hol az egyik, hol a másik személyiség kerül előtérbe, és csak remélni merjük, hogy a Szörny sosem fog felbukkanni – ám végül felbukkan. Még szerencse, hogy Kevin csak egy szereplő M. Night Shyamalan két filmjében, a betegség ábrázolása pedig a valóságtól kissé elrugaszkodott, főleg, ami a Szörny természetfeletti erejét illeti.

A furcsa kórkép könyvekben is megjelenik, elég csak Daniel Keyes Billy Milliganjére vagy Sally Porterére gondolnunk, de ha ők nem is, a klasszikus, azaz Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete biztosan sokaknak beugrik, a sorozatrajongóknak pedig a Tara alteregói lehet ismerős a témában. Mivel rendkívül ritka, többszörös személyiségekkel, azaz hivatalosan a disszociatív identitászavarral inkább csak így, közvetve és nem ritkán torzítva találkozunk, pedig a kórkép a valóságban is létezik, és ha jobban megnézzük, nem is annyira misztikus, mint elsőre gondolnánk.

James McAvoy

Fotó: profimedia

Nem mindig egyszerű diagnosztizálni

„Volt egy huszonéves nő kliensünk, akinek egy jó és egy rossz változata létezett” – meséli dr. Harangozó Judit pszichiáter, rehabilitációs és pszichoterapeuta főorvos, az Ébredések Alapítvány vezetője.  

Az alapszemélyiségéből teljesen kimaradt minden negatív tulajdonság, olyan volt, mint egy tündér, soha semmire nem tudott nemet mondani, mindent elviselt, ami zavaró. A másik személyisége inkább egy boszorkányra hasonlított, olyankor megváltozott a viselkedése, valóságos fúria lett.

A szakember hozzáteszi, hogy a lánynak ilyenkor más lett az írása, és a két személyiség rajzai is különböztek egymástól.

Az ő esetében viszonylag egyszerű volt felállítani a diagnózist, a párja segített pontosan rekonstruálni az eseményeket, amikre az elszenvedő maga nem emlékezett. Azt is megtudták tőle például, hogy a páciens sokszor hipnózist generáló spontán mozdulatokat tett, mondjuk forgatott valamit a kezében, és azt bámulta, ezzel könnyebben átkerült a másik tudatállapotba.

A legtöbbször viszont nem ilyen egyszerű kimondani a diagnózist, pontosan azért, mert maga a beteg képtelen felidézni a történteket. Ilyenkor legfeljebb annyi derül ki, hogy az illetőnek kihagyott az emlékezete, aminek számtalan más oka is lehet. A szakember tehát akkor tudhatja, hogy többszörös személyiségről lehet szó, ha éppen a szeme előtt zajlanak a „váltások”, illetve a hozzátartozók elmondásai alapján rakhatja össze a képet.

Szögezzük le: egy nagyon ritka problémáról van szó, Harangozó doktornő is mindössze ha két ilyen esettel találkozott 30 éves pályafutása során. A statisztikák szerint Amerikában sűrűbben diagnosztizálják, de a szakemberek között is vitatott, hogy minden esetben van-e ennek létjogosultsága. Sőt, a pszichológusok és pszichiáterek még abban sem értenek teljesen egyet, létezik-e egyáltalán maga a betegség, a pontos definíciójával kapcsolatban pedig megint csak megoszlanak a vélemények.

James McAvoy

Fotó: profimedia

Hétköznapi jelenség is lehet a disszociáció

Hogy egy kicsit tovább bonyolítsuk a dolgot, a többszörös identitás csak a disszociatív (a szó jelentése: elkülönülő) kórképek egyetlen variációja, ezekből valójában többféle létezik. „A disszociáció a hétköznapokban is előfordul, amikor az ember elfelejt vagy eltéveszt dolgokat, például rossz metróra száll fel. Ez nem mindig csak feledékenységet takar, lelkileg is lehetünk olyan állapotban, hogy nem megfelelően tájékozódunk egy-egy pillanatig, vagy elveszítünk valamit, és nem emlékszünk, mi történt. Ilyesmi sok mindenkivel előfordulhat, lehet alkati dolog is, hogy így reagálunk a stresszre” – magyarázza Harangozó Judit. Eddig nincs is gond, a baj ott kezdődik, amikor ezek a jelenségek komolyabb elakadást okoznak az életünkben.

Létezik disszociatív amnézia is, a disszociatív fuga pedig az, amikor az illető elmenekül, kirohan egy helyzetből, például meztelenül elszalad otthonról, és később nem emlékszik rá. A disszociációkhoz gyakran más tünetek, kórképek társulnak, így igen nehéz önmagukban megragadni őket. A borderline zavarnál, illetve poszttraumás stressz esetében is előfordulnak ilyenek. Ráadásul a beteg nem feltétlenül mer mindig beszámolni arról, hogy emlékezetkihagyása volt, így még nehezebb kinyomozni az okokat. Egy azonban nagyon valószínű:

mindezek a problémák, a többszörös személyiséget is beleértve, traumákkal függnek össze.

A traumatizáló család

A másik gyanús esetnek, amivel Harangozó Judit találkozott, szintén egy fiatal hölgy volt a főszereplője: egy alkalommal a lány azt állította magáról, hogy ő egy hajóskapitány. A beszéde és az írása is megváltozott. Az orvosok nem voltak benne biztosak, hogy itt disszociatív identitászavarról van szó, mert a páciensnek több más, ennél dominánsabb tünete is jelentkezett, és eleve hajlamos volt túlzásokba esni, a váltásnak viszont szemtanúi voltak.

„Ez a két személy, akiknél végigvittem a terápiát, nagyon sérült, traumatizáló családi háttérrel rendelkezett. A valóság és a mindennapi működés elvált egymástól, nem lehetett a problémákról, érzésekről beszélni, vagy egyáltalán tudni róluk” – tér ki a szakember az okokra. Gyerekkorban az erőszak minden formája traumát vált ki, ami persze nem feltétlenül szakítja szét a tudatot, de még millióféle negatív hatása lehet. Az, hogy kinek milyen baja lesz később, nyilvánvalóan alkati kérdés is.

Nem törvényszerű, hogy csakis gyerekkorban elszenvedett trauma okozzon ilyen mértékű problémát, az viszont mindenképpen logikusnak tűnik, hogy ha egy gyereket olyan hatás ér, amit képtelen feldolgozni és kezelni, akkor „érzésteleníti” őt a lelke – néha pedig az is előfordul, hogy megjelenik egy képzeletbeli segítő, akivel kommunikálhat. A tudattalanba szorult negatív érzések aztán hozzájárulnak a későbbi tünetekhez.

 

Glass

Fotó profimedia

Énünk rosszabb felét is meg lehet szelídíteni

A lány, akinek a párja is segített a terápiájában, végül egészen hamar meggyógyult.

Olyan volt a másik személyiség, mint valami túlcsordulás: amikor már sokat benyelt, akkor kicsit boszorkánykodott. Ezért az alap-, stabilabb személyiségbe próbáltuk beleintegrálni a rossz dolgokat is, például megtanult nemet mondani, felismerni a negatív érzéseit, és kommunikálni azokat.

Tulajdonképpen stresszkezelési tréningen vett részt, ahol megtanulta, hogy nem kell mindent lenyelni, hanem erőszakmentes módon tudja képviselni a saját igényeit” – meséli a doktornő. A kezelés másik fontos eleme egy lista volt azokkal a lépésekkel, amiket a hölgy végigjár, miközben belecsúszik a másik, megváltozott állapotba. Olyan technikákat dolgoztak ki, melyek segítségével ő maga eszmélhetett rá, hogy baj lesz, és megtanulta, hogyan lehet leállítani a folyamatot. A lány helyrejött, és később szociális munkásként kezdett dolgozni.

„Az embernek meg kell ismernie a negatív érzéseit, tulajdonságait is. Amikor ezekről nem veszünk tudomást, abból mindig baj van. Ha átsiklunk a gyötrő érzéseken, és igyekszünk eltüntetni azokat, akkor a tudattalanban szépen dolgoznak tovább, és könnyen tüneteket válthatnak ki” – fejti ki dr. Harangozó Judit, hozzátéve, minden terápiában fontos, hogy az illető megtalálja lényének az „árnyékosabb részeit”, azokat is megismerje, megértse és megszelídítse.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top