Egészség

Szívszorító beszédben vallott autizmusáról egy negyedikes

Az osztálytársai nagyon bátorítóak voltak.

A kaliforniai Chino Valley egyik általános iskolájában egy diák, a negyedikes Rumari egy nap felemelte a kezét, és megkérdezte tanárnőjét, Lisa Moe-t, hogy mondhatna-e néhány szót. Ami ezután történt, arra mind sokáig emlékezni fognak.

„Sokáig nem tudtátok, hogy autista vagyok – kezdte Rumari. „Ezért amikor ezt csináltam – ütötte az egyik öklével az arcán pihenő kezét –, azt gondolhattátok, hogy furcsa vagyok. Ezt akkor csinálom, amikor szeretném jobban érezni magamat.”

A negyedikesek szótlanul hallgatták Rumari szavait. Amikor befejezte, jöhettek a kérdések. Az egyik kislány ezt kérdezte: „Megölelnél?” Kiderült, hogy a tízévesek korántsem annyira előítéletesek, mint például a felnőttek. „Nem számít, ha valaki furán néz ki, vagy fura hangokat ad ki. Ő ilyen, és nem számít. Így jó, ahogy van, mint te, Rumari.”

A videón jól látszik, hogy a kisfiú nagyon megkönnyebbült, hogy elmondhatta, és mosolya arról is árulkodik, hogy végül jól érezte magát ebben a helyzetben.

„Rumari olyan akadályokkal birkózik meg, amelyeket egyikünk sem tud teljesen megérteni. De ma önbizalommal, lelkesedéssel és bátorsággal telve kiállt az osztály elé, és megmutatta, hogy őt semmi nem állíthatja meg. Bátran beszélt a különbözőségéről, és azt is megmutatta, hogy mit jelent az, hogy mindenkit valakiként kell kezelni.”

(CBS News)

Kiemelt kép: Instagram/Missmoeteaches

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top