„A halott arcára nem emlékszem, csak arra, kövér volt-e”

Egyetemista korom óta keresem az érdekes foglalkozású embereket, akkortájt kezdtem megkérdezni mindenkit: és neked mit csinálnak a szüleid? Később úgy alakult – a koromból kifolyólag –, hogy már nem a szülőket, hanem a kortársaimat faggattam, mivel foglalkoznak. Egyik nap a nejeddel mentem haza az óvodából, és megtudtam, mi a munkád, és végre olyan választ kaptam, amire régóta vágytam. Azt mondta, a Cornea Bankban dolgozol. Nyilván megmagyaráztattam vele, hogy ez mégis mit takar, így jutottam el végül hozzád, mert direktben sokkal hatékonyabban tudod kielégíteni a kíváncsiságomat. A szerkesztőm is jó ötletnek találta, hogy beszéljek veled, ezért vagyunk ma itt. Gondolom, hatévesen még nem az volt a vágyad, hogy felnőttként halottak szaruhártyáit távolítsd el, hogy ezzel mások életminőségén javíts. Hogyan lett közöd ehhez a szakmához?

Végeztem a Pécsi Tudományegyetem biológia szakán, utána pedig munkát kerestem. Először a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet Hemogenetikai Osztályára mentem – vagyis az Igazságügyi Genetikai Osztályra. Ott dolgoztam egy ideig, miközben csináltam egy posztgraduális képzést. A munka nagyon érdekes volt, arról szólt, hogy egyes bűnügyi eseteknél – ami lehetett lopás, gyilkossági ügy stb. – a helyszínelők által begyűjtött mintákat kellett bevizsgálni. A mi osztályunk konkrétan a biológiai maradványok azonosításával foglalkozott, ami nagyon sokféle lehet.

Pontosan milyen maradványokra gondoljunk?

Ezek általában vérminták, eldobott cigarettacsikkek, késekről, kötélről, kesztyűből, rabláshoz használ sísapkából vett minták, de lehet például lenyalt bélyegekről is anyagmaradványokat gyűjteni. A feldolgozási folyamat során ezekből különböző eljárásokkal DNS nyerhető. Ebből profilt lehet létrehozni, amit már össze tudnak hasonlítani a szakértők, ezzel segítve a nyomozók munkáját. Tulajdonképpen ezzel foglalkoztunk, és egy szakértőnek minden munkafolyamatban járatosnak kellett lennie.

Akkor te végignevetted a 2010-es éveket, amikor itthon a helyszínelős sorozatok nagyon felfutottak?

Csak néha láttam belőlük valamit, és persze nem egészen úgy van, ahogy a filmekben. De már akkor is volt Magyarországon sürgősségi csoport, amikor ott dolgoztam, és tagja voltam én is. Ott 24 órán belül kellett eredményt produkálni, véleményt mondani. Dolgoztam például a 2002-es móri bankrabláson, a kiscelli múzeumi betörésen és még egy-két érdekes eseten.

Miért untad meg ezt a munkát?

Nem untam meg, de közalkalmazotti jogviszonnyal járt, vagyis nem fizettek túl jól. Másrészt az osztályvezető és a csoportvezető sem volt túl jó fej, én pedig huszonévesen azt azért már tudtam, hogy nem akarok harmincévesen gyomorfekélyt kapni mások miatt.

Fotó: Neményi Márton

Mi volt a B terved?

Nem volt, akkor fejeztem be a posztgraduális képzést. Közben néztem az álláshirdetéseket, és a mostani munkám egy ilyenben szerepelt.

Mi állt benne konkrétan?

Hogy szövettenyésztő laborba keresnek biológust. Magyarán semmi nem derült ki belőle. Amikor elmentem interjúra, elmondták, mivel foglalkoznak. Nem tűnt érdekesnek, de több szempontból megfelelt nekem, és akkor úgy döntöttem, elvállalom.

Mi volt az első gondolatod, amikor rájöttél, hogy halottakkal kell dolgoznod?

Kétféle embertípus van: az egyik, akit ez érdekel, vagyis zavar, a másik, akit nem.

Az első pillanatban tudtad, hogy nem fog zavarni?

Azt nem, de itt is vannak munkakörök, munkafolyamatok, és én nem arra jelentkeztem, hogy eltávolítsam a szaruhártyát, azt a szembanktechnikusok csinálták. Őket direkt erre képezik ki, ők távolítják el a szövetet. Nekem a laboratóriumot kellett vezetni, de ahogy máshol, úgy itt is nyilván jó, ha az összes munkafolyamattal tisztában van a vezető, hiszen ha valami hiba történik, akkor tudja, hol történhetett. Én is kimentem a patológiára, mert tudni kell a kollégákat is szabadság esetén helyettesíteni. Nem tudom, hol voltam először, de nem volt vészes, látták, hogy nem rémülök meg, nem menekülök el. Ha az ember többször kimegy, és rutinszerűvé válik a dolog, könnyű csinálni. Nyilván vannak érdekes esetek, amiket nem felejt el az ember.

Mit nevezünk érdekes esetnek?

Vannak nem mindennapi halálokok. Volt egy nő, aki a kádjában halt meg, és csak később találták meg, így napokig folyt rá a forró víz. Ez olyan elváltozásokat okozott a bőrön, amit nem sokszor lát az ember. Vagy volt egy olyan eset is, hogy egy bicikliző férfi annyira szerencsétlen módon esett el, hogy a homlokát a feje közepéig betolta. Ilyet sem látunk mindennap. Az volt a megdöbbentő, hogy biciklivel ilyet lehet esni. A munkakörében az ember egy idő után már nagyon profi, a miénk ráadásul tudományosan eléggé kikutatott, vagyis nem egy fejlődő terület, erről nem lehet mindennap újabb tudományos cikkeket olvasni, így ami kicsit is érdekes, az megmarad.

Idei hír, hogy valószínűleg egy új, mesterséges szaruhártyát dobnak piacra.

Már régóta mondogatnak ilyeneket. Csináltak már korábban is ilyen beültetéseket, de nagyon drága hozzá az anyag. Ezt akkor szokták kipróbálni, ha a humán donorszövet többszöri beültetés után is kilökődik. Lehet, hogy nagyobb esély lenne a sikerre, ha 3D-s nyomtatóval állítanának elő szaruhártyát.

Olvastam, hogy a szaruhártya állapota már nem a megélt évek számával egyenes arányban romlik, ugyanis több idős embernek jobb állapotban van a szaruhártyája, mint a monitor előtt ülő és mobilozó fiatal felnőtteké. Te hogy tudnád összefoglalni a magyarországi szaruhártyadonor-helyzetet?

A kontaktlencse-viselés talán jobban károsítja a szaruhártyát, mint a mostani képernyők. Az kijelenthető, hogy az ember a szaruhártyáján négyzetmilliméterenként 5000-nél magasabb endothel sejtszámmal – ez a belső egysoros sejtréteg – jön világra, ami az élete során csak csökkenni fog. Egy donorrá váló embernél 55-60 éves korra ez a szám már 3000 alá csökken. 1500 környékén van az a sejtszám, amely még képes tisztán tartani a szaruhártyát, vagyis még átlátszó. Ha ez alá csökken, elhomályosodik, vagyis használhatatlanná válhat. Néha az idősebbeknek jobb a szaruhártyájuk, mint…

Egy informatikusé?

Ezt nem tudom, mert a donorok munkáját nem ismerjük soha. A belső protokoll szerint 70 év fölötti emberből már nem lesz donor, de ez csak a mi szabályozásunk, volt, ahol már 100 év feletti donortól is ültettek át sikeresen szaruhártyát. Mi azért használunk életkori felső határt, mert Magyarországon az idősebb szaruhártyák tényleg nem jók. Mikor elkezdtem itt dolgozni, akkor az 1930-as születésűek szaruhártyáját használtuk, utána jöttek az 1940-esek, és már akkor láttuk, hogy a ’30-asoké sokkal jobb minőségű volt. Nem tudtuk, mitől van ez a szignifikáns különbség. A ’30-asok túléltek egy világháborút, nélkülöztek…

Fotó: Neményi Márton

Hogy kerülnek hozzátok a szaruhártyák? Gondolom, nem úgy megy ez, hogy felhívnak Szombathelyről, hogy meghalt Sándor bácsi, lehet jönni, hanem konkrét kórházakkal vagytok szerződésben. Hogy néz ki ennek a munkafolyamata?

Európában körülbelül 80 corneabank van. Nagyobb országokban több, kisebbekben kevesebb. Úgy saccolom, 6-8 millió emberenként szükséges egy közepes méretű corneabank. Vannak olyan bankok, amelyek eleve kórházakhoz kötődnek, és vannak olyanok, amelyek több kórházzal állnak szerződéses viszonyban, és több intézményt látnak el. Mi az utóbbi csoportba tartozunk, és általában 24 órán belüli donorokkal foglalkozunk. Lehet egyébként ez több is, hiszen csináltak már az elhalálozás után 72 órával kivett szaruhártyából is sikeres átültetést, de ezt konferenciákon szokták említeni, nem általános történet.

Akkor hogyan értesültök arról, hogy egy potenciális donor hunyt el az éjjel?

Ez úgy néz ki, hogy reggel 6-kor bemennek a patológiára dolgozni az emberek, mi 8-kor kezdünk, és felhívjuk a partner kórházakat, akik addigra már látják, ki érkezett be hozzájuk előző nap kora délután óta. Mi megkérdezzük, van-e náluk potenciális donor. Itt még csak az életkor szempontjából szűrünk. Utána meg kell nézni, mi volt a halál oka. Erre is van egy egyrészt törvényileg szabályozott, másrészt belső protokoll szerinti kizáró lista. A legtöbb rákos megbetegedés például a szaruhártya szempontjából nem kizáró ok. Ezt a részt a patológia orvosaival kell egyeztetnünk. Ha ez is rendben van, akkor le kell kérdezni az Országos Transzplantációs Nyilvántartásból az úgynevezett tiltakozó nyilatkozatot. Ez a jogi része. Magyarországon potenciálisan mindenki donor, kivéve, ha még életében ez ellen tiltakozó nyilatkozatot tesz. Ezt csak az adott kórház dolgozója tudja lekérdezni. Egyébként én még nem láttam olyat, hogy valaki tiltakozott volna, ezen a listán nagyon kevesen vannak. Ha minden passzol, elindulunk, és a labor munkatársa megnézi, hogy a szaruhártya eltávolítható-e. Számtalan dolog lehet, ami még bekavar: nyitva volt az elhunyt szeme, és kiszáradt, mert megy a ventilátor a hűtőben, vagy üvegszeme van. Ha nem is gyakran, de ez utóbbi is előfordult már. Ha jól is néz ki, és minden rendben, akkor megtörténik az eltávolítás.

Ezután megfelelően tárolva elviszik a laborba?

Így van. Nálunk csak a szaruhártya érkezik be, egy hasonló tápoldatban, amelyben később tároljuk a beültetésig. De van több olyan bank, amely az egész szemet eltávolítja. Ahol a jogi szabályozás fordítva van, mint itthon, vagyis arról kell nyilatkoznod, hogy donor lehetsz, ott jelzik az adott laboratóriumnak a donort, és egy biofutár az egész szemet elhozza. Ott a laborban távolítják el a szaruhártyát, például Olaszországban, Hollandiában is így működik.

Ha egy elhunytnak eltávolítják a szaruhártyáját, azt egy nyitott koporsós temetés esetében a földi halandó észreveszi?

Kicsi az esélye. A szemnek van egy belső nyomása, és ha eltávolítjuk a szaruhártyát, akkor ez megszűnik. Így nincs, ami megtartja a szemhéjat, ezért az beeshet. Hogy ez ne történjen meg – nyilván kegyeleti okok miatt – egy műanyagprotézist helyezünk be, így a szem görbülete megmarad. Ilyet a temetkezési vállalatok is szoktak használni, illetve ennek a „tüskés” verzióját, hogy egy nyitott koporsós temetésnél a szemhéj még véletlenül se nyíljon ki. Mi a biztonság kedvéért ragasztással rögzítjük.

A roma hitvilág szerint az elhunytnak a testére szüksége van a túlvilágon is, így őket nem szabad boncolni. Figyeltek arra, hogy az elhunyt családjának mi a kívánsága, kérése?

Bár jogilag ma Magyarországon mindenki potenciális donor, ezt figyelembe szoktuk venni. Az, hogy a családja mit szeretne, jogilag sok esetben nem számítana. Természetesen mi sem szeretnénk problémát a donort adó intézménynek és a patológiának sem, ezért ha a család nem szeretné, hogy bármilyen vizsgálat, boncolás történjen, azt mi nyilvánvalóan tiszteletben tartjuk. A patológia tartja a kapcsolatot a családdal, így hamar benyomást szereznek arról, mit lehet, mit nem.

Hány szaruhártyát távolítottál el?

Sok százat. A bank 26 év alatt 15 ezret. Jelenleg évente 300-350 anyagot biztosítunk a transzplantációkhoz.

Azt szokták mondani, a szem a lélek tükre. Te látod az emberek utolsó léleklenyomatát.

Ha kinyitod egy nem túl régen elhunyt ember szemét, akkor teljesen úgy néz ki, mintha élne, csak kifejezéstelen.

Miért?

Ha élő emberrel beszélsz, akkor nyilván a tekintet mellett egyszerre látod az arc mimikáját, a száját, hallod a hangját, érzékeled az egész embert. A halott emberé olyan, mintha lefeküdnél, és nem egy pontra koncentrálva, a szemedet „végtelenre állítva” néznéd a plafont. De egyébként nem figyelek erre, mert egy konkrét részre koncentrálok, amely nem túl nagy, és mindkét kezemben műszer van. Olyankor az a fontos, hogy amit csinálok, azt jól csináljam. Sokkal jobban megjegyzek egy érdekes tetoválást vagy egy történetet. Mert a boncmesterek szoktak mesélni. Volt egyszer egy lány – ő nem lett donor –, aki 16 éves volt, és nyolcéves kora óta tudta, hogy olyan agydaganata van, amelyet nem lehet operálni. Akkor megálltam, és töprengtem az életen is.

Fotó: Neményi Márton

Akkor nem ég beléd a halottak tekintete?

Akik mindennap látnak halottakat, nem emlékeznek rájuk, mondhatni, nem álmodnak már velük. Vannak emberek, akiket ez nem zavar. Amit mi figyelünk, mert fontos lehet, hogy valaki nagyon kövér-e mondjuk, mert akkor tudjuk, hogy valószínűleg magas a vérnyomása, és lehet, hogy szivárogni fog a vér a szeméből akkor is, ha beteszed a szemhéjtartó protézist, és ez problémát okozhat. Láttam olyan idős nénit, aki nagyon ki volt sminkelve, pedig kórházban hunyt el. Ott nem szoktak sminkelni, az ilyet megjegyzi az ember. A boncterem nem mindenkinek való hely, az hentesmunka valójában. Ott úgy kell dolgoznunk nekünk is, hogy lehet, mellettünk éppen boncolnak valakit. Érthető módon próbálunk az utóbbival minél kevesebbet foglalkozni.

Gyerekek szeméből távolítottál már el szaruhártyát?

Nem. Magyarországon 18 év alatt csakis szülői beleegyezéssel lehetne, mi pedig ilyet sosem kérünk.

A mindennapi életed részévé vált a halál. Változott a munkád miatt a halálhoz való viszonyod?

Ennek hatására nem, de az öregedés miatt igen. Máshogy áll hozzá az ember, ha már családja van.

Ha személyes érintettséged van, akkor könnyebben tudod kezelni egy civil embernél?

Kicsit talán természetesebbé válik a halál a munkám miatt. A nagymamám 13 éve halt meg, akkor már itt dolgoztam. Édesanyám megmutatta a kezelőlapját, amiben leírták, mennyi áttéte van. Én tudtam, hogy meddig lehet ezzel élni, hiszen rengeteg kórlapot látok nap mint nap. Az orvosok kezelték, a szüleim pedig azt hitték, hogy harmadszorra is meg fogják tudni gyógyítani. Mondtam édesanyámnak, hogy fél, maximum egy éve van hátra, és ha szeretne még valamit átbeszélni vele, ne halogassa. Nem értette, azt mondta: de hát kezelik, valószínű nem véletlenül. Igen, mondtam, kezelést kap, mert szeretnék tudni, hogy a gyógyszer milyen hatással van rá. Nagyon sok ilyen ember kap gyógyszert, és ebből lesz egy statisztika, és a patológia majd visszaigazolást ad arról, hogy a kezelés milyen hatással volt a betegre. Adatokat gyűjtenek, és a következő ciklusban majd más kombinációban lesz a gyógyszerezése az ilyen betegeknek, és így lehet nem egy évet, hanem majd hármat is tudnak élni. Év elején olvastam a nagymamám kórlapját, és júliusban hunyt el.

Ezt nem túl érzelmesen mesélted el.

Sűrítve adtam elő, egyébként vele töltöttem a legtöbb időt a nagyszüleim közül. A lényeg, hogy nem az orvos mondta el anyámnak, hogy az édesanyja menthetetlen, meg fog halni, hanem kénytelen voltam én. Azt gondoltam, jobb, ha tudja, és ma is így tennék. A hozzáállásom a halálhoz, azt hiszem, inkább gyakorlatiasabb lett.

Félsz a haláltól?

Az elmúlástól?

Igen. Hogy valaki kiszedi majd a szaruhártyádat.

Bár biológus vagyok, és a biológia jelentése szerint az „élet tana”, azt gondolom, van a matérián túl is valami. Amiről azt gondoljuk, én vagyok, az nem csak a fizikai megjelenésétől függ az embernek. Ami a még élő test és a 15 másodperc múlva már nem élő test közt van, az nem túl jelentős különbség. A matéria nem változik annyit, hogy magyarázza azt, hogy ez miért nem egy élő szervezet, miközben 15 másodperce még az volt.

Itthon egy békés szakmának számít a tied?

Abból a szempontból jó, hogy unikális dolgot csinálunk, amit nem sokan végeznek Magyarországon. Jó érzés, hogy minden évben több száz emberen segítünk. Ha azt mondjuk: 40-50 ember fér egy távolsági buszba, akkor mi nyolc busznyi emberen segítünk évente. Vagyis ez egy értékes tevékenység, ami nagyon sokat javít egy ember életkörülményein. Az orvosokkal is jó a kapcsolat, körülbelül tizenöten végeznek szaruhártya-beültetést itthon, a szabályozói rész viszont küzdelmes. A mi munkánkhoz támogató közegre van szükség a patológián. Mert, mondhatni, „útban vagyunk”, amikor dolgozunk, illetve mert nekik kell megnézniük, hogy érdemes-e elmennünk.

Fotó: Neményi Márton

Nektek ki fizet?

Ez egy államilag finanszírozott műtét, nekünk a költségtérítés erre eső részét a kórház utalja tovább, ahol a beültetés történik.

Hogyan, ha több milliárdos hátraléka van a kórházaknak?

Csak a már három hónapja lejárt számlák miatt szoktunk telefonálni.

Magánban nem csinálnak transzplantációt?

Nem. Itthon nem.

Külföldre adhattok el szaruhártyát?

Ma már csak itthon ültethetnek be magyar szövetet, pedig súlyos szaruhártyahiány van sok helyen.

Mennyire?

Például a szomszédos Romániában nem donor alapvetően minden állampolgár, így ott évente nagyon kevés szaruhártya-transzplantációt végeznek. Ha itthon is ilyen lenne a szabályozás, vagyis önként kellene jelentkezni arra, hogy donorrá válhassunk, akkor nagyságrendileg talán annyi ember lenne a listán, mint amennyi most a tiltakozón. Itthon társadalmi érettség szempontjából az önkéntességet még korai lenne bevezetni.