Egészség

Két orvost és egy ápolót gyanúsítanak a Honvédkórházban meghalt nő ügyében

Mivel az egyik orvos katona, az ügy átkerült a Központi Nyomozó főügyészségre.

Tavaly decemberben egy középkorú nőt állandó görcsökkel, kétszázas vérnyomással vitt be a lánya a Honvédkórház sürgősségijére. Onnan a kórház Podmaniczky utcai telephelyére szállították, de mivel ott nem volt radiológus, két óra várakozás után visszavitték a Róbert Károly körútra.

Újabb több órás várakozás következett, mire elvégezték az ultrahangos vizsgálatot, majd további CT-vizsgálat miatt a Dózsa György úti telephelyre szállították.

Érszűkület miatti bélelhalást állapítottak meg, másnap este megműtötték a nőt, de már nem tudták az életét megmenteni. Minderről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő számolt be annak idején a közösségi oldalán.

Az ügyben korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított büntetőeljárást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.

A sebészeti osztály egyik ápolóját gyanúsítják és két orvost. Mivel az egyik orvos katona, ezért az ügy átkerült a Központi Nyomozó főügyészségre.

(Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top