Egészség

Mennyire vagy kedves? Az egészséged múlhat rajta

Nem is hinnéd, milyen egyszerűen egészségesebbé teheted magad: csak kedvesnek kell lenned. Sőt, ha kedves vagy, még a náthaszezont is átvészelheted.

Egészen idáig abban a hitben éltünk, hogy az egészségünk azon múlik, mit eszünk, mennyit alszunk, hogyan mozgunk, és hányszor megyünk szűrésre. Mindez persze most is így van, nem lehet gyorskaján élni és tespedni a kanapén, ha egészségesek akarunk lenni, de van még egy új tényező, ami kritikus a fizikai állapotunk szempontjából:

a kedvesség.

Eddig ez úgy hangzik, mintha valami spirituális tanító elszabadult volna, pedig nem, valójában már a ‘70-es évek óta rendelkezésünkre áll Dr. Robert Nerem kutatása, melyben nyulakkal kísérletezett, az étrend és a szív egészsége között keresve összefüggést. A kísérlet során furcsa módon az egyik csoport nyúl 60 százalékkal jobb eredményeket produkált, aminek nem volt biológiai magyarázata. Kiderült, hogy a titok a nyulakkal dolgozó kutatókban rejlett: a gondoskodó, kedves kutatók nyulai egészségesebben kerültek ki a kísérletből.

Hogyan hat a kedvesség az egészségre?

Dr. Kelli Harding pszichiáter Nerem tanulmányára támaszkodva írta meg a The Rabbit Effect (A nyúlhatás) című könyvét, melyben azt járja körbe, hogy pontosan mit jelent a kedvesség, és mi kell ahhoz, hogy egészségesebbé tegyen minket. Könyvéből kiderül, hogy egészségügyi szempontból a következő dolgok vannak ránk fontos hatással:

  • az, ahogy a mindennapjainkat éljük,
  • az, hogy milyen emberekkel érintkezünk, és
  • az, hogy milyen légkörben töltjük a napjaink nagyobb részét.

Például a sejtjeink szintjéig van ránk hatással, hogy hány ölelést adunk és kapunk egy nap. Amint azt egy tanulmányban ki is mutatták, akit naponta megölelnek, az 32 százalékkal kisebb eséllyel lesz beteg a náthás időszakban, aki pedig megbetegszik, hamarabb felgyógyul az ölelések hatására felszabaduló hormonok segítségével.

egészség kedvesség kutatás

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Egy 80 évet felölelő harvardi kutatásban pedig bebizonyították már azt is, hogy a pozitív emberi kapcsolatok csökkentik a stresszt, erősítik az immunrendszert, jó hatással vannak a vérnyomásra és a hangulatra, sőt még egy sérülésből is könnyebben felépülünk, ha kedves emberek vesznek körül minket. A hosszú, egészséges élet titka tehát nem a pénz és az, hogy hány magánorvoshoz tudunk eljutni időben, sőt még csak nem is génjeinkben keresendő a kutatók szerint, hanem a körülöttünk élő emberekhez fűződő viszonyunkban. Mert a krónikus magány (amikor valakinek nincsenek társas kapcsolatai) megnöveli az infarktus, az agyvérzés, az elhízás és a magas vérnyomás esélyeit – mármint a kutatások szerint.

Azért remek hír ez, mert a kedvességhez tényleg nem kell sok: ingyen van, és csak annyi a dolgunk, ha egészségesebbek akarunk lenni, hogy jól választjuk meg magunk körül az embereket, és megszabadulunk a mérgező helyzetektől, illetve személyektől.

Három módszer, hogy több kedvesség legyen az életedben

A kedvesség persze nem úgy működik, hogy csak ülünk és várjuk a csodát a többiektől: tehetünk érte, hogy pozitív kapcsolatokat alakítsunk ki a környezetünkben. Harding a könyvében leír ezer meg egy módszert, de a következő hármat emelte ki mint legfontosabbakat.

1. Mondj köszönetet!

A hála az egyik leggyorsabb módja annak, hogy erősítsd a kapcsolataidat, legyen szó a családodról, az iskoláról vagy a munkahelyről. Gondold át, mit köszönhetsz meg a környezetedben élőknek, és mondd is el nekik, miért jó, hogy az életedben vannak. Ha napi szinten gyakorlod a hálát, jobban fogsz aludni, és még a vércukorszinted is javul majd. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha megköszönöd a pénztáros munkáját a boltban, vagy a gyereked figyelmességét, hogy este kivitte a szennyesbe a ruháját.

2. Találkozz emberekkel!

A mai világban ez már nem is olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, hiszen a többség online tartja a kapcsolatot egymással. Ez azonban nem ugyanaz, mint személyesen találkozni, belenézni egy másik ember szemébe, vagy megölelni a barátnődet, úgyhogy ragadj meg minden lehetőséget, amikor találkozhatsz a barátaiddal, és legyél olyan emberek között, akikkel feltöltődhetsz. Ahogy elkezdesz arra fókuszálni, hogy élő kapcsolataid legyenek, úgy terjeszted ki észrevétlenül a saját kis támogató közösségedet, ami remek hatással lesz az egészségedre.

3. Menj el önkéntesnek!

Ha másoknak segítesz, magadon segítesz. Nem közhely ez, hiszen már tanulmányok sora bizonyította, hogy az önkéntesek tovább élnek, erősebbek, boldogabbak, és gyorsabban vág az eszük is. Az önzetlenség felturbózza az egészséget, mert a hasznosság érzése, az, hogy mások érdekében dolgozol, javítja a fizikai és mentális állapotot is.

Hogyan kezdj hozzá? Hívj fel ma egy barátot, hátha segítségre van szüksége! Vagy öleld meg egy kollégádat (de csak azt, aki nem veszi szexuális zaklatásnak)! A kedvességet kis lépésekben tudod elkezdeni, és ahhoz, hogy jó hatással legyen az egészségedre, mindennap gyakorolnod kell. Jó küldetés ez, és mindenki csak jól jár vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top